Kezdőlap Kiemelt AZ OSZTRÁK KONTINGENSSEL KÖZÖS ELFOGÁS

AZ OSZTRÁK KONTINGENSSEL KÖZÖS ELFOGÁS

Egy 41 éves francia embercsempésszel szemben intézkedtek Zsanánál a Bács-Kiskun megyei rendőrök az osztrák megerősítő kontingens járőreinek segítségével.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály járőre Zsana térségében 2022. november 2-án 0 óra 20 perckor megállított egy külföldi rendszámú Mercedes Sprintert, amelyet egy 41 éves francia férfi vezetett. Az intézkedést segítette az osztrák rendőri kontingens két járőre. A furgon rakterében 15 külföldit találtak az egyenruhások, akik szír állampolgárnak vallották magukat, de sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.

A gyanú szerint a sofőr – ellenszolgáltatás fejében – a határsértőknek segítséget akart nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jussanak, ezért vele szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.

A férfit előállították, és gyanúsítottként kihallgatását követően őrizetbe veszik. A nyomozók előterjesztést tesznek az embercsempész letartóztatásának indítványozására, a migránsokat pedig a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.​