Kezdőlap Zenei élet Mandoki Soulmates: Magyar képek

Mandoki Soulmates: Magyar képek

Színvonalas progresszív produkcióként jelent meg a Magneoton hanglemezkiadó gondozásában a Mandoki Soulmates, ’Magyar Képek’ magyar nyelvű – hazai sztár-együttműködőkkel elkészített változata.

A lemez nemcsak a legkiválóbb  zenészekkel és énekesekkel elkészített felvétel, hanem egy „ügy”, egy „üzenet” az egész társadalom számára ezekben a vészterhes időkben. A magyar szövegeket Kovács Ákos, Horváth Attila és Leslie Mandoki írta,  Mandoki eredeti angol szövegeit követve.

Az élet úgy hozta, hogy eddig csak angolul és néha németül írtam a dalszövegeimet a zenémhez, kivéve az „Ahol születtem” című dalt 25 éve, de most a szikra tüzet gyújtott bennem és ezúttal neki mertem rugaszkodni és magyarul írni, abból, ami bennem eredetileg angolul született meg.

Az itthoni művészek Charlie barátom mellett Ákos, Caramel, Mező Misi, Pápai Joci, Szakcsi Lakatos Béla mesterem, tanárom, barátom, aki sajnos már az égi Soulmates-ben muzsikál, Takáts Tamás és nem utolsó sorban a csodálatos Zséda is szerepelnek az albumon, a Mandoki Soulmates világhírű zenészei pedig, akik összesen  több mint 35 Grammy-díjjal rendelkeznek: Ian Anderson, Al Di Meola, Bobby Kimball, Richard Bona, Mike Stern, Randy Brecker, Till Brönner, John Helliwell, Bill Evans, Cory Henry, Nick Van Eedetony Carey, Jesse Siebenberg és Steve Bailey. És persze jómagam  és Júlia lányom. – mondta Leslie.

2019 őszén jelent meg kimagasló sikerrel angol nyelven a Hungarian Pictures, mely Németországban illetve Magyarországon is aranylemezes elismerést aratott, első helyezett lett a MAHASZ listáján, majd ezt követte 2021-ben a világszerte megjelent szélesebb változata ’UTOPIA FOR REALISTS’ címmel, mint Visual Album. A Bartók Béla munkásságára  épülő ’Magyar Képek’ inspirálta progresszív rock muzsikát a Mandoki Soulmates ikonikus prog rock-jazz rock együttesek zenekarvezetőiből álló világhírű művészek biztosítják.

Az album izgalmas örömzene, és emellett kiforrott, határozott állásfoglalás az emberi értékek mellett, holisztikus élményt biztosítva a hallgatóknak.

A korongon 19 különleges dal található, melyek  komoly témákat dolgoznak fel, a szövegeik pedig aktuálisabbak mint valaha:

I. ESTE A SZÉKELYEKNÉL
1. ERDÉLY LELKE – PROMENÁD – ESTE A SZÉKELYEKNÉL (ZSÉDA) – ÉJSZAKA A FALUBAN
II. A REALISTÁK UTÓPIÁJA
2. A REALISTÁK UTÓPIÁJA (LESLIE MANDOKI, MEZŐ MISI, TAKÁTS TAMÁS, ZSÉDA)
III. ERDÉLYI TÁNCOK
3. ERDÉLYI TÁNCOK
4. VISSZA A FALUBA (ZSÉDA) – FALUSI JELENETEK – FANTÁZIA
5. ÚJ A SZÉL (LESLIE MANDOKI, MEZŐ MISI)
6. DUNA-PARTI SÉTÁNY – HÁROM RONDÓ (ZSÉDA)
7. PESTI SRÁCOK
8. GYERMEKTÁNC
9. TEGNAPI LÁZADÓK (TAKÁTS TAMÁS. LESLIE MANDOKI)
10. A JÓ ÚTON (LESLIE)
11. IDE TARTOZUNK (PÁPAI JOCI)
12. A PÁVA
IV. ENGEM LÁTSZ MAJD A TÜKRÖDBEN
13. ENGEM LÁTSZ MAJD A TÜKRÖDBEN (LESLIE & JULIA MANDOKI)
V. VISSZATÉRÉS BUDAPESTRE
14. QUASI ADAGIO
15. NAPLEMENTE BUDAPESTEN – KÖRTÁNC (ZSÉDA) – GYERMEKBÁL
16. EZ MÁR AZ ÉLET (ÁKOS, CARAMEL, LESLIE)
VI. BARBARO
17. FURIOSO – ALLEGRO BARBARO
VII. A FÁKLYA
18. A FÁKLYA (CHARLIE, LESLIE, ZSÉDA)
19. AHOL SZÜLETTEM (LESLIE)