Kezdőlap Kiemelt ÚJABB INTERNETES CSALÓ KERÜLT RENDŐRKÉZRE 

ÚJABB INTERNETES CSALÓ KERÜLT RENDŐRKÉZRE 

Szendvicspaneleket értékesítve vágott át több embert egy kecskeméti férfit, azonban hamar lebukott a bűnös cselekménnyel és őrizetbe vették a rendőrök.

Feljelentés tett a Kecskeméti Rendőrkapitányságon egy pusztaszeri asszony 2023. március 6-án, mivel elmondása szerint egy kecskeméti férfi kicsalt tőle 100.000 forintot idén februárban. A nő az egyik internetes portálon bukkant egy hirdetésre, melyben szendvicspaneleket árult kedvező áron egy magát vállalkozónak mondó férfi. A felek találkozót is beszéltek meg egymással, abból kifolyólag, hogy az eladó bemutassa az eladásra szánt portékát. A férfi egy megyeszékhelyi telephelyhez vezette a nőt, majd ugyan csak a kerítésen keresztül, de bemutatta neki a tetőpaneleket. A megállapodást követően egy díjbekérőt is aláírt az asszony és kifizette a 100.000 forintot előleg gyanánt. Az áruk azonban nem érkezetek meg a megbeszélt időpontban és az eladót sem tudták többet elérni.

A kecskeméti nyomozók még aznap beazonosították a csalót és elfogták. Őrizetbe vételét követően gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését és az is kiderült, hogy további három személynek is eladta a paneleket. Másik két embert pedig úgy vert át, hogy elvállata a hibás autójuk javítását, amit a tulajdonosok ki is fizettek neki, majd amikor a járművek a férfihez kerültek a javításuk helyett a szétszerelésükbe kezdett és alkatrészenként értékesítette azokat. A 39 éves helybélinek kezdeményezik a kecskeméti rendőrök a letartóztatását és vizsgálják, hogy más csalás is a számlájára írható-e.