Kezdőlap Zenei élet A ’70-es éveket idézi Jessie Ware új albuma – megjelent a That!...

A ’70-es éveket idézi Jessie Ware új albuma – megjelent a That! Feels Good!

A brit énekesnő saját elmondása szerint legutóbbi, What’s Your Pleasure című albumáról azt gondolta, az lesz az utolsó lemeze, egyszerűen nem tud több dalt írni, ideje visszavonulnia.

Nem sokkal később azonban azon kapta magát, hogy újabb dallamokon gondolkodik, és alig várja, hogy ismét stúdióba vonulhasson.

„Ez az album nekem szól. És persze remélem, hogy rajtam kívül még sok mindenki másnak is! De az igazság az, hogy nagyon határozott elképzeléseim voltak arról, hogy milyen lemezt szeretnék, és hogy kikkel szeretném ezt elkészíteni. Évek szorongását, imposztor szindrómáját tettem félre, azzal a bénító érzéssel együtt, hogy nem vagyok elég jó. Soha nem éreztem magam boldogabbnak és magabiztosabbnak, sosem volt még önazonosabb a zeném – persze ez nem kisebbíti a korábbi élményeket és tapasztalatokat, de ez egy fantasztikus új érzés számomra” – mondta.

A That! Feels Good! közreműködőinek listája igazán impozáns: a címadó dalban például feltűnik Kylie Minogue és Jessie édesanyja, Lennie; a producere pedig Benny Blanco volt. Az album első kislemeze, a Free Yourself pedig Ware fenti állítását erősíti: annak az ünneplése, hogy merjünk önmagunk lenni, ne mások határozzák meg, mennyit mutatunk magunkból.

A Pearls-t hallva hatalmas önfegyelemről tesz tanúbizonyságot az, aki nem dobogja legalább a ritmust a lábával  – nem csoda, hiszen a dalt az énekesnő elmondása szerint olyan dívák inspirálták, mint Diana Ross vagy Chaka Khan. A Begin Again-re pedig nagy hatással volt az az idő, amit Jessie Ware Brazíliában töltött: egy forró, mennyei diszkó gospel lett a végeredmény, ami elképesztő energiákat szabadít fel. A french house-t idéző Freak Me Now producere pedig Stuart Price volt, aki Madonnával és Dua Lipával is együtt dolgozott korábban.

A That! Feels Good! a mai naptól elérhető a digitális platformokon.

Jessie Ware hatszoros Brit Awards-jelölt énekes-dalszerző: előző albuma, a What’s Your Pleasure harmadikként debütált a brit albumlistán. Ware amellett, hogy az LMBTQ+ közösség egyik elkötelezett támogatója, a Table Manners című podcast házigazdája is édesanyjával együtt. Műsorukban az évek során megfordult többek között Baz Luhrmann, David Schwimmer, Dua Lipa és Sir Paul McCartney is.