Kezdőlap Kiemelt Indul Közép-Európa nemzetközi erősember-ligája, a Prémium Strongman League!

Indul Közép-Európa nemzetközi erősember-ligája, a Prémium Strongman League!

Meghívásos alapon, Magyarország és a Kárpát-medence mellett Európa több nemzeti
bajnokával kiegészülve indul útjára a Prémium Strongman League. A korábbi Prémium Liga
alapjaira építkező, ám a tervek szerint mind a megszólított versenyzők és nézők
tekintetében, mind díjazásában nemzetközi szintet képviselő sorozat első idénye májusban
indul. Mi sem természetesebb, hogy az elmúlt évek legeredményesebb magyar
versenyzőivel, Juhász Péterrel, Molnár Zsolttal és Sebestyén Jánossal a mezőnyben.
„Az erősember sportágban jó pár éve jelen vagyunk szervezőként, és mindig is az volt a cél,
hogy a lehető legmagasabb szintre tudjuk emelni a sportágat. Hosszú, sokéves munka
eredménye, hogy most nemzetközi sorozattá válhat a Prémium Liga – jelentette ki Botka
István, sportmenedzser az újjáalakuló ligáról. – A változás két fő elemből áll majd. Korábban is voltak olyan versenyek alkalmi rendszerességgel, amelyeket külföldre vittünk, ezek most állandósulnak: hét fordulóval számolunk a szezonban, s megtartva a bevált, nívós hazai helyszíneinket, főleg a Kárpát-medencében és a környező országokban található fordulókkal bővítettük a naptárunkat.”
„Azt gondoljuk ez önmagában is izgalmas változást hozna, hát még a tény, hogy a sorozat
mezőnyét tekintve is nemzetközivé válik. Ráadásul nem csupán a kelet-közép-európai régió
versenyzőire kell itt gondolni. Európa-szerte több nemzeti bajnokot is elhívtunk, hogy egy-
két állomáson szerepeljen a ligában, és bár neveket még nem mondhatok, több helyről is
megérkezett már a pozitív visszajelzés.”
Fontos változás a korábbi évekhez képest, hogy a nagyobb nemzetközi sorozatokra
jellemzően, a Prémium Strongman League első idénye is meghívásos alapon startol majd el,
azaz az előző évekkel ellentétben nem rendeznek március-áprilisi selejtezőket. Az előző –
még nemzeti ligasorozat – kiírásának krémje csaknem állandó résztvevő lesz, így fordulóról
fordulóra találkozhatunk majd az elmúlt évek bajnokaival, Juhász Péterrel, Molnár Zsolttal és Sebestyén Jánossal. A nemzetközi sorozat mellett pedig a PSL Hungary néven folytatódik a Prémium Liga, amely a hazai, de a PSL-be éppen meghívást nem kapó versenyzők sorozata lesz az év folyamán.
„Törekszünk arra, hogy senkinek se legyen könnyű dolga. Igyekeztünk a régióban még nem
látott brutálisan erős mezőnyt összehozni a Prémium Strongman League-be, ennek
megfelelő, fordulónként – a szállás és rendezési költségeket természetesen nem számolva –
közel 2 millió forintos összdíjazással. Első körben nyolcfős magyar maggal számolunk,
melléjük jöhetnek fel a fiatalok – nagyon sok tehetséges fiatal van szerencsére –, akik a PSL Hungary liga állandó résztvevőiként bizonyíthatják, rászolgálnak egy-egy meghívóra a
nemzetközi mezőny küzdelmeire is.”
A terv, hogy májusban Szlovéniában, az Adriai-tenger partján rendezik az első fordulót,
továbbá Erdélyben és a Felvidéken is megmérettetés.
„Kell a folyamatos szondázás a nemzetközi mezőnyről, épp ezért jó lehetőség, ha nyugat-
európai versenyzőket vendégül láthatunk a jövőbeli versenyeinken. Ezáltal, a magyar srácok is közvetlen tapasztalatot szerezhetnek róluk. Az volt az érzésem, jó pár évig be volt

deszkázva a tehetségeink útja, ritka volt az olyan példa, mint Juhász Péteré, aki eljutott a
Bajnokok Ligájába, sőt, ott rendszeresen bizonyítani is tudott már az előző idényben. Az SCL, azaz a Strongman Champions League vezetőjével megállapodtunk egy hosszútávú
együttműködésben, melynek során remek nemzetközi feltörekvő versenyzőket is
megismerhetünk a hazai fordulókon. Bízunk abban, hogy az átalakuló Prémium Liga egy
fontos lépcsőfok lehet a hazai és a tradicionális nemzetközi versenyek között…” – tekintett
előre Botka István, a Prémium Strongman League szervezője, ahol a szakmai munkát a
hosszú éveken át a nemzetközi mezőnyben eredményes Nagy Ákos koordinálja.