Kezdőlap Diákélet Közel ötszáz röplabdás versenyzett Debrecenben a hétvégén

Közel ötszáz röplabdás versenyzett Debrecenben a hétvégén

Ezen a hétvégén zajlott a versenyengedéllyel nem rendelkező középiskolás
röplabdások Diákolimpia ® országos döntője Debrecenben. A fiúk kupáját a
fővárosi Piarista Gimnázium, a lányokét a budakeszi Prohászka Ottokár
Katolikus Gimnázium iskolái vitték haza.


Az egyik legnépszerűbb csapatverseny, a „B” kategóriás röplabda idén nevezési
rekordot döntött, és a pandémia előtti számot is meghaladva 379 csapatnál állt
meg. A nevezési számok alapján Pest vármegye emelkedik ki, ahonnan majdnem
kétszer annyi csapat nevezett be a versenyre, mint a többi megyéből. Az országos
döntőbe a megyei győztesek, azaz összesen 40 fiú és lány csapat kvalifikálta végül
magát, így a háromnapos verseny majdnem 500 diák részvételével zajlott a
Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumában és a Tóth Árpád
Gimnáziumban. Visszalépések miatt végül a lányoknál Pest vármegye tudott 2
csapatot delegálni a legjobbak közé, a fiúknál pedig Csongrád vármegye. Óriási
sikerként könyvelhetjük el az első alkalommal induló debreceni egyetemi fiú
csapat eredményét, hiszen „kezdőként” mutatták meg, hogy egy jó edző és a
lelkes, zömében más sportágakban jeleskedő sportolók is tudnak értékes és
eredményes közösséget teremteni.
Ezen az eseményen is jelen volt az MDSZ hulladékmentes sportolásról szóló
kampánya, a Sport #Without Waste elnevezésű program, amelynek keretében a
tanév végéig több Diákolimpia ® országos döntőn és megyei versenyen jelenik
meg a fenntarthatósággal foglalkozó edukációs stand, és buzdítja a résztvevőket
a környezettudatos sportolásra, pl. saját kulacs használatára, és a keletkező
hulladékok szelektív gyűjtésére.
A versenyen az alábbi iskolák szerezték meg a dobogós helyezéseket:
Fiúk:
I. Piarista Gimnázium, Budapest
II. Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános
Iskolája
III. Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium, Budakeszi
Különdíjasok:

Legjobb támadó: Sáska Máté, Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium
Legjobb előkészítő: Sárbogárdi András, Piarista Gimnázium

Magyar Diáksport Szövetség | +36 1 273 3570 | [email protected] | 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
Legtechnikásabb játékos: Tóth Péter, Debreceni Egyetem Kossuth Lajos
Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája
Legjobb felkészítő, testnevelő: Szakács Zoltán, Piarista Gimnázium
Lányok:
I. Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium, Budakeszi
II. Kaposvári SZC Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum
III. Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium
Különdíjasok:
Legjobb támadó: Balás Natasa, Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium
Legjobb előkészítő: Szabados Dorottya, Prohászka Ottokár Katolikus
Gimnázium
Legtechnikásabb játékos: Méhn Petra, Váci SZC Boronkay György Műszaki
Technikum és Gimnázium
Legjobb felkészítő, testnevelő: Balogh Dániel, Prohászka Ottokár Katolikus
Gimnázium
A hétvégi Röplabda V-VI. korcsoportos „B” kategóriás Diákolimpia ® Országos
Döntő képei megtekinthetők a Diákolimpia® Facebook oldalán, a mérkőzések
eredményei pedig a www.doeredmenyek.hu oldalon.
A Diákolimpia® versenysorozatról általában
A Diákolimpia® a diáksport egyetlen országos tanulmányi és tehetséggondozó versenye
Magyarországon, amely idén 12 MDSZ által rendezett, és további 40 olyan versenyt foglal
magába, melyet országos sportági szakszövetségek és sportági szövetségek bonyolítanak
le. A versenysorozat keretében a több mint 300 000 ezer nevező közül 15 ezren jutnak el az országos döntőkig. A Diákolimpia® fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök, a
versenysorozatot az MDSZ az oktatásért felelős miniszterrel közösen hirdeti meg. A
Diákolimpia® országos döntőinek érmesei 10 felvételi többletponthoz jutnak a
felsőoktatási felvételik során, ahol a felvételi időpontját megelőző 8 év erre jogosító
eredményei érvényesíthetők. A Diákolimpia® alapszintű (körzeti) versenyei a Nemzeti
Tehetség Program támogatásával valósulnak meg.
A Magyar Diáksport Szövetség
A Magyar Diáksport Szövetséget (MDSZ) 1987-ben alapították, és mára a legnagyobb
magyarországi civil szervezetté vált a diáksport területén. A szervezet fő célja, hogy minél
több gyermeket vonjon be sportprogramokba, és népszerűsítse az egészségfejlesztő
testmozgást. Az MDSZ küldetése, hogy a testnevelés és a sport minden gyermek életének

Magyar Diáksport Szövetség | +36 1 273 3570 | [email protected] | 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 17.
részévé váljon, egész életen át. A szervezet testmozgás- és sportprogramokon keresztül
támogatja az önkéntesség, valamint a társadalmi befogadás szemléletének erősítését,
fejlesztését Magyarországon. A Magyar Diáksport Szövetség állandó kapcsolatban áll
szinte valamennyi magyarországi iskolával, és minden évben megrendezi a Diákolimpiát,
amely az egyetlen országos tanulmányi verseny a diáksportban.