Kezdőlap Kiemelt LEZÁRT AKTA: NE SEGÍTSD A TOLVAJT!

LEZÁRT AKTA: NE SEGÍTSD A TOLVAJT!

Olykor kellő odafigyeléssel elkerülhető lenne, hogy bárki áldozattá váljon.

Arról tett bejelentést a rendőrségre egy lajosmizsei lakos, hogy valaki ellopta az autóját. Kiderült, hogy a sértett nem nehezítette meg a tolvaj dolgát: az utcán parkolta le a gépkocsit, amivel önmagában nem is lenne gond, csakhogy az indítókulcsot a gyújtáskapcsolóban hagyta. Meggondolatlan tettét azzal indokolta, hogy rövid időre hagyta csak magára a járművet. Arra feltehetőleg nem számított, hogy egy járókelő kapva-kap az alkalmon és kihasználja a könnyelműségét, pedig így történt.

A kecskeméti nyomozók a jármű és a tolvaj mielőbbi felkutatása érdekében körözést adtak ki a gépkocsira. Ennek a híre eljutott egy őrkényi lakoshoz is, akinek így azzal kellett szembesülnie, hogy a nemrégiben vásárolt személyautója lopott. Erről egyből értesítette a rendőrséget, így a nyomozók hamar eljutottak a tolvajhoz és a gépkocsit is visszajuttatták a tulajdonosának. A 17 éves gyanúsítottat a bizonyítékok beszerzése után elfogták és előállították. A vármegyeszékhely rendőrei lopás bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki R. Ferencet, akit őrizetbe is vettek. Ügyében a nyomozást a napokban befejezték az iratokat pedig megküldték az illetékes ügyészségnek.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság arra kéri az autósokat, hogy soha ne hagyják lezáratlanul a járművüket, és végképp ne hagyják benne az indítókulcsát. Alkalom szüli a tolvajt, az alkalmat ne mi teremtsük meg!