Kezdőlap Kiemelt LAJOSMIZSEI BŰNÖZŐK RENDŐRKÉZEN

LAJOSMIZSEI BŰNÖZŐK RENDŐRKÉZEN

Három férfi akadt a rendőrök hálójába július 18-án, akik vagyon elleni bűncselekményt követtek el, kettejük többet is.

A kertjét gyomlálta egy 83 éves lajosmizsei asszony 2023. május 8-án délután, amikor feltűnt neki, hogy egy férfi a háza körül ólálkodik. Az idős kérte az idegent, hogy távozzon, majd folytatta a gazolást. A munkába merülve egyszer arra eszmélt, hogy az ismeretlen sietősen távozik az utcából. Ez gyanút ébresztett az asszonyban, ezért besietett a házba, hogy ellenőrizze az értékeit. A megérzése sajnos nem csalt, ugyanis eltűnt a pénzkazettája, amiben az évek alatt 12 millió forintot gyűjtögetett össze. Jelentette az esetet a rendőrségen, a vármegyeszékhely nyomozói pedig egyből munkához láttak: tanúk és kamerafelvétel után kutattak. Szerencsére az egyik házra szerelt biztonsági rendszer rögzítette az elkövetőt. A felvétel alapján azonosítani tudták a tolvajt, és július 18-án elfogták, illetve őrizetbe vették a 37 éves helybélit.

Aznap egy személyautót is megállítottak a rendőrök, olyan rendszámot helyeztek rá, amit egy másik kocsira állítottak ki. A járműben ketten utaztak, csakhogy egyikük még az intézkedés előtt elszaladt, igaz, nem jutott messzire, pár saroknyira elfogták. A sofőrnek nem volt vezetői engedélye, a jármű átvizsgálásakor lopott fát találtak a csomagtartóban, az ülésen pedig krumplit, amit szintén nemrégiben tulajdonítottak el. A duót előállították és őrizetbe vették. Időközben fény derült arra, hogy több is van a rovásukon: idén összesen öt alkalommal követtek el vagyon elleni bűncselekményt. Rendszerint ingatlanok udvarába másztak be, hogy a melléképületből, a kertben parkoló autóból vagy esetleg a házból ellopjanak különféle dolgokat. Zsákmányaik között szivattyú, gázpalack, üvegasztal, kerékpárok és cipők szerepeltek. A nyomozók vizsgálják, hogy az egyébként testvérpár követett-e el más bűncselekményt is. A rendőrök előterjesztést tettek a 17 és 22 éves férfi letartóztatására.