A Hévízi Turisztikai Np. Kft. Erdei Misztérium című programsorozatával vesz részt az idei
Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa rendezvényeken.
Az Erdei Misztérium, avagy Játék Zöldben! hévízi események fő koncepciója, hogy olyan
természetes tereket használjanak kulturális rendezvényekhez, ahol összekapcsolódhat
ember-természet-művészet! Kézenfekvő volt, hogy a megvalósuló programok fő helyszíne a
Hévízi-tó mellett található Északi Véderdő, ahol április és október között, több alkalommal
szerveznek mikrokoncerteket, gyermekelőadásokat és geobotanikai sétákat.
Ennek a rendezvénysorozatnak egyik különleges eleme a 2023. augusztus 4-én 16:00 órakor megnyílt pART erdőtárlat.
Aki ismeri a környéket és látta a kiállítást – aminek nem csak helyszíne, de témája is maga az erdő -, könnyen megértheti a címválasztást. A pART erdőtárlat ugyanis a Hévíz-tó északi
patakja melletti erdei ösvényen kapott helyet. A természetvédelmi terület élővilágát bemutató, több mint 60 képből összeválogatott tárlat által, az erdőben sétálva ismerhetjük meg azokat a rejtett szépségeket, amik szabadszemmel általában nehezen láthatók, vagy rejtve maradnak egy átlagos séta során. A fákra és fák közé feszített képeken csodás madarak, különleges növények, kisebb állatok, bogarak képeit lehet megtekinteni. Az alkotások jelentős része festmény, Zsoldos Márton természetillusztrátor munkája. A tárlaton néhány fotó is helyet kapott, melyeket Búzás Előd és Sinka Gábor természetvédelmi őrök készítettek, itt, a Hévízi-tó közvetlen környezetében.
Az erdei tárlat nyitánya egy fából készített kapu, melyen a kiállítás mottója áll:
„Nyiss a természetre!”
A szervező Hévízi Turisztikai Np Kft. részéről Pálffy Tamás hangsúlyozta, hogy a teljes Erdei
Misztérium programsorozat szervezésénél figyelembe vették a természetvédelemi, a
fenntarthatósági és a zöld rendezvény szempontokat. Minden esemény a lehető legkisebb
ökológiai lábnyomot igyekszik hagyni, és minden elemében arra törekszik, hogy úgy hozza
egymáshoz közelebb az embereket, a természetet és a természetben átélhető kulturális
élményeket, hogy azokkal csupán kis mértékben, de semmi esetre sem káros módon
avatkozzanak a természetbe.
Ehhez a kiállításhoz is újrahasznosított, a helyi lakosok által felajánlott fa képkereteket, a
rögzítéshez cukorspárgát használtak. Az erdei kiállítás várhatóan szeptember 30-ig lesz
látható, de ez a természetes anyagok használata és az időjárási viszonyok alakulása miatt
akár változhat is. Az időtállóság ez esetben nem is volt cél.
A kapu azonban marad! Mert akár van pART Erdőtárlat a Hévízi Véderdőben, akár épp nincs, az üzenet mindig érvényes: Nyiss a természetre!