Kezdőlap Olvasgató Blur: The Great Escape (30th Anniversary Edition)

Blur: The Great Escape (30th Anniversary Edition)

A The Great Escape az angol Blur rockegyüttes negyedik stúdió-albumaként 1995 szeptemberében – a britpop aranykorának fényében – jelent és a zenekar második No. 1 albuma lett az Egyesült Királyságban.


Az album egy koncept-album stílusában készült, azaz a dalok nagy részét hasonló téma köti össze – a magány és az elkülönülés. Albarn később elárulta, hogy a The Great Escape nagy része róla szól (pl. a „Dan Abnormal” a „Damon Albarn” anagrammája).


A The Great Escape folytatta a zenekar slágerdömpingjét négy Top 10 slágerrel: a „Country House”, a „The Universal”, a „Stereotypes” és a „Charmless Man” is felkerült a brit kislemezlista top 10-es listájára. A „Country House” pedig egészen az első helyig jutott, megelőzve az Oasis „Roll with It” című dalát egy akkoriban nagy figyelmet kapó versenyben, amelyet „a britpop csatájának” neveztek.


A britpop és a zenekar brit népszerűségének csúcspontján megjelent album jelentős kereskedelmi sikert aratott az Egyesült Királyságban és Európában is. A zenekar második egymást követő albuma lett, amely az első helyen debütált a brit albumlistán, és kevesebb, mint egy év alatt tripla platinalemez minősítést kapott Nagy Britanniában. De az albumot
széles körű kritikai elismerést is kísérte a megjelenése után.


Az utókor a The Great Escape-et gyakran a Blur által az 1990-es évek közepén kiadott britpop album triójának utolsó albumának tekintik – a Modern Life Is Rubbish (1993) és a Parklife (1994) után. A Blur 1997-es, saját címmel megjelent albumával a zenekar ugyanis irányt váltott, és eltávolodott a britpoptól egy lo-fi és alternatív rock hangzás javára.


30 évvel később, 2025 decemberében a Blur újra megidézte ezt a korszakot, ugyanis ismét a lemezboltokba került – mégpedig egy különleges, ünnepi újrakiadásban – a ’The Great Escape (30th, Anniversary Edition)’. A félsebességű, újramaszterelt, limitált dupla vinyl lemez igazi kincs a rajongók és gyűjtök számára egyaránt.


Míg az első, sárga színű vinyl tartalmazza az eredeti album mind a 15 felvételét, addig a második, türkiz színű korong ritka B-oldalas és bónuszfelvételeket rejt — például a „No Monsters in Me” vagy a „Ludwig” című dalokat, melyek eddig nem jelentek meg LP-n.


A Warner újrakiadását vadonatúj borító és grafikai megvalósítás teszi még különlegesebbé: a vizuális megújulásért a díjnyertes kínai művész, Tony Hung felelt.