Kiemelt

Kezdőlap Kiemelt Oldal 77

LEZÁRT AKTA: DOHÁNYBOLTI BETÖRŐK RENDŐRKÉZEN

A nyomozást befejezték a kiskunhalasi rendőrök, akik az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek. Riasztó ébresztette egy...

Ismét lesz „Bohém Piac” a Budai utcai Piacon

Ebben az évben is megrendezésre kerül a Kecskeméti Piac „Bohém Piac” név alattfutó vidám, zenés, kóstolókkal egybekötött vásársorozata, mely most is 7alkalomból...

Húsvéti hagyományokról a Tekóban

Csukmis, húsvétkedd, pattogatott kukorica és sok más néprajzi érdekesség is előkerült Végső István történész előadásában, aki főként a halasi hagyományokról beszélt a...

Ahogy még nem próbáltad

Idén tavasszal, áprilisban megújult formában érhető el aTermészetgyógyász és Egészség Napok Kecskeméten. A látogatókgyakorlatiasabb módon ismerhetik meg a testi-lelki megújulást. Aszlogen is...

Húsvéti kút Halason

2017 óta minden évben van húsvéti kút Kiskunhalason. Virágokkal, szalagokkal és díszes tojásokkal tették feltűnővé a helyet a Pásztortűz Egyesület révén.

 Virágos Kecskemétért 2023

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Hírös Kertészek Egyesülete versenyt hirdet az alábbi kategóriákban: • Virágos balkon, erkély...

VÁRMEGYEI KERÉKPÁRVERSENYEN BIZONYÍTOTTAK

Tegnap Kiskőrösön, az egyik áruházlánc parkolójában rendezték meg a Kerékpáros Iskola Kupa és a „Ki a mester két keréken?” összevont vármegyei döntőjét.

Ha öröklök egy ingatlant, inkább adjam el vagy adjam ki? Mi a helyzet most?

Kiadni vagy eladni - merülhet fel a kérdés sokakban, akik örökölnek egy ingatlant, ugyanakkor a szakértők szerint a legtöbb örökös olyan helyzetben...

Kiemelkedően sikeres évet zárt a Terrán

Pécs, 2023. április 4. – Dinamikusan növelte árbevételét a több mint száz éveshazai vezető tetőcserépgyártó, ezzel kiemelkedően sikeres esztendőt tudhat magamögött. A...

Ukrán menekült családok támogatása

2023.április 4-én a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolába járó 19 ukrán menekült gyermekcsaládja vehetett át élelmiszer és tisztasági csomagot...