Kezdőlap Zenei élet Rapülők: Beszt of

Rapülők: Beszt of

Nyáron a Hírös Héten, a kecskeméti főtéren új formációjával adott koncertet Geszti Péter, és most legsikeresebb saját zenekarával – a Rapülőkkel is hallat magáról: egyelőre egy emlékidéző válogatás erejéig. Húsz év hallgatás után ugyanis a legnagyobb Rapülők slágereket gyűjtötte össze egy lemezen a Magneoton kiadó: itt a jubileumi „Beszt of” album!

Ha van zenekar a hazai palettán, akiket senkinek sem kell bemutatni, akikről senkinek nem kell sokat magyarázni – hát a Rapülők ilyen! Sokat buliztunk a dalaikra negyedszázada, és még felbomlásuk után egy évtizeddel is – és mennyit buliznak a dalaikra ma is a különböző generációk!

A mindössze két évig működő – ám a hazai köztudatban igen mély nyomot hagyó formáció 2017-ben ünnepli 25. szülinapját, az ünnepi alkalomra pedig új lemezzel és koncerttel készül az együttes. A napokban megjelent „Beszt of” album a trió  legbulisabb slágereit tartalmazza.

Nem, adom fel, Ringasd el magad, Áj láv jú, Túr dö flanc – csak pár ismerős cím a tizenkettőből, melyek ott sorakoznak a válogatáson – egy vadi új megamixszel megtoldva.

A Rapülők mindkét lemeze átlépte a 200 000-es eladott példányszámot, így az akkori előírások szerint platinalemezek lettek. Amúgy meg hol vagyunk már attól az elvárástól a mában? A mindvégig rendkívül népszerű csapat félmillió eladott lemez és négy teltházas Sportcsarnokos koncert után – a csúcson hagyta abba. Tíz évvel ezelőtt újra összeálltak egy Riszájkling koncert erejéig, azóta  azonban mindegyik tag a saját útját járta más-más produkciókkal. Egy dologban végig egyetértettek: a 25 éves szülinapot mindenképpen méltó módon  kell megünnepelniük.

Ennek része a "Beszt of" névre hallgató válogatáslemez, amelyen a csapat legbulisabb sikerei hallhatóak, „rimaszterd – pimpelt” verzióban. Az albumon hallható még egy Rapülők Megamix is, amely az együttes legismertebb felvételeiből lett összegyúrva, és minden buli nélkülözhetetlen kelléke lesz.

A trió az alábbi keretsztorival foglalta össze a megmixben felcsendülő dalokat: „Mi kéne, ha volna? Miután T-Boy elviszi a „Piti vumen”-t a „Túr dö flanc”-ba, majd a szemébe mondja, hogy te vagy itt a „Némber one”, a lány már tudja, hogy a következő kérés annyi lesz csak: „Ringasd el magad”! MC Gesztenye közben halkan a fülébe súgja majd, hogy „Áj láv jú”, de amikor „Lapátra kerül”, tudja, hogy a háttérben hiába „Zúg a Volga”, „Lesz még rosszabb”.

Michel de Lux kárpótlásul még befizeti őt egy „Holiday”-re, de már hiába tör ki belőle a „Helyi terminátor”. A Rapülők jelszava zeng már csak fülében: „Nem adom fel”!"

Az ünneplés itt nem áll meg: a beszt of album mellett meglepetésre újra összeáll a Rapülők, és egy látványos, 300 szereplős Ájlávjú megashow-val is készül az együttes, amelyre a Papp László Budapest Sportarénában kerül majd sor 2017. február 25-én.

Komlós József JR