Kezdőlap Régió Elérkezett az idei Ifjú Kócsagőr Program országos döntője

Elérkezett az idei Ifjú Kócsagőr Program országos döntője

Izgalmas napok elé néznek az idei Ifjú Kócsagőr Program országos döntőjének résztvevői, akik háromnapos program keretében mérik össze elméleti tudásukat és gyakorlati ismereteiket Kunadacson, a Felső-Kiskunság természetvédelmi tájegységben 2017. szeptember 27-29-én.

Az idén immár ötödik alkalommal hirdették meg az Ifjú Kócsagőr Programot, melyet az Y-TriÁsz mozgalom, azaz a 30Y zenekar, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság álmodott meg 2013-ban. A kezdeményezéshez később csatlakozott a Földművelésügyi Minisztérium, valamennyi hazai nemzetipark-igazgatóság, a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság (FÖRI), a Hortobágyi Nonprofit Kft., valamint a Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány.

 

Az Ifjú Kócsagőr Program célja, hogy felkeltse a 18-24 éves korosztály érdeklődését az értékteremtő programok iránt, betekintést nyújtson a természetvédelembe, valamint bemutassa és népszerűsítse a gyakorlati terepi természetvédelmi tevékenységeket.

 

Az országosan meghirdetett programra 46 egyetemista, főiskolás, illetve középiskolás diák jutott be. Minden versenyzőt egy-egy természetvédelmi őr segített mentorként a területi döntőkre való felkészülésben. A kócsagőr-jelöltek a mentoruk mellett eltöltött kéthetes szakmai gyakorlaton betekintést kaptak a természetvédelmi őrszolgálat munkájába, megismerték az adott nemzeti park természeti kincseit. Ezt követően területi döntők során dőlt el, hogy kik lesznek azok, akik az országos döntőben mérkőzhetnek a Tutajos és Matula Díjért Kunadacson, 2017. szeptember 27-29. között.

 

A hagyományokhoz híven a döntőt mindig az a nemzeti park rendezi, ahonnan az előző évi győztes kikerült. Így idén – csakúgy, mint tavaly – a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságnak jutott a megtisztelő feladat. A háromnapos versenyen a tíz hazai nemzetipark-igazgatóság, valamint a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) egy-egy kócsagőr-jelöltje és mentoraik mérik össze tudásukat.

Azon túl, hogy minden versenyző egy előadás keretében beszámol a mentorával töltött szakmai gyakorlata tapasztalatairól és számot ad elméleti tudásáról, különféle izgalmas és érdekes terepi feladatokat is meg kell oldaniuk. Olyan problémákat és helyzeteket fognak szimulálni a verseny rendezői, amelyek a természetvédelmi őrök mindennapi munkájában is előfordulnak.

 

A tét a Tutajos és Matula Díj, a legjobb versenyző elnyeri a Tutajos, felkészítő mentora pedig a Matula díjat. Emellett a páros egy hatnapos tanulmányúton is részt vehet a csehországi Krokonose Nemzeti Parkban.