Kezdőlap Zenei élet A reformáció és Johann Sebastian Bach

A reformáció és Johann Sebastian Bach

A reformáció 500. évfordulója előtt tisztelegve Dr. Kamp Salamon zenetudós és karnagy Kecskeméten előadássorozattal emlékezik meg a reformáció és Johann Sebastian Bach nagyszerű művészi kapcsolatáról. A Hungaroton általa szerkesztett új megjelenésén ehhez találunk önmagában is szép zenei illusztrációt.

2017 október 31.-én arról az 500 évvel ezelőtti történelmi eseményről emlékezünk meg, amely alapjaiban alakította át az európai kontinens vallását, eszményeit, kultúráját és emberképét. Mikor Luther Márton kiszögezte vitairatát: vagyis az összesen 95 tézisbe sűrített egyházreform javaslatát a Wittenbergi Vártemplom kapujára, maga először csak egyházi diskurzus elindításában gondolkodott.

Az idő, a hely, és az alkalom tökéletes összhangja azonban beindította a történelem kerekét. Megkezdődött a könyvnyomtatás kora, és az emberek tömegei tanultak meg olvasni és önálló érdekeiktől vezetvén gondolkodni. A protestáns keresztyén gondolkodás elterjedése révén pedig gyorsan megszületett a modern, önálló európai polgár – és folyamatában az a szuverén eszmerendszer, amiről ma úgy beszélünk, hogy az „emberi jogok”.

A protestantizmus Franciaországtól a Baltikumig áthatotta egész Európát. Hamarosan elkezdődtek az evangélikussá és reformátussá váló német hercegségek, valamint a Németalföld, Dánia, Svédország, Skócia és Magyarország függetlenségi háborúi és szabadságharcai. Ezek révén végül kialakult az az Európa, amely tovább tudott fejlődni mind a politikai közviszonyok, mind a polgári szabadságjogok területén. De a protestáns eszmerendszer mentén jött létre a modern parlamentáris Anglia és később az Egyesült Államok is.

A reformáció merőben új szertartásrendje, az egymásra utaltság közös élménye, valamint a Szentírás és a zsoltárok nemzeti nyelvekre fordítása révén központi szerepet kapott az Istentiszteletekbe illesztett templomi éneklés. Luther korának közismert énekeire írt vallásos szövegeket; hogy aztán Luther után kétszáz évvel Johann Sebastian Bach művészetében csúcsosodjon ki ez a törekvés. Bach nagy passióiba és kantátáiba építette be a lutheri korálokat – melyeket a korban teljesen természetes módon a közösség a művek előadásában maga is énekelt a karzati kórussal. Ez a protestáns liturgia része volt – és fontos része a mai napig.

A reformáció 500. évfordulójára a Hungaroton korábbi lemezeiből olyan zenei anyagot állított össze Dr. Kamp Salamon karnagy, amely összesűrítve megmutatja a reformáció zenei kincsének és Bach lutheránus muzsikájának az esszenciáját. Bach életének és tevékenységének ritmusát döntően az egyházi év határozta meg, ezért a műveiből válogatott felvétel is ezt az időrendet követi: Advent – Karácsony – Húsvét – Pünkösd – Szentháromság ünnepe.

A nagy oratórikus művek és a kanták részleteit, és az orgonadarabokat a Hungaroton archívumából válogatta össze az idén Kossuth díjjal kitüntetett Dr. Kamp Salamon. Olyan nagyszerű művészek előadásában haladhatunk végig ezen a zenei utazáson, mint: a  Budapest Kórus, Budapesti Szimfonikus Zenekar, Capella Savaria, Chamber Choir of the Liszt Academy of Music, Chamber Orchestra of the Liszt Academy of Music, Ernst Schramm, Franz Liszt Chamber Orchestra, Fülöp Attila, Hamari Júlia, Jeunesses Musicales Choir, Kalmár Magda, Kováts Kolos, Lehel György, Lehotka Gábor, Magyar Rádió és Televízió Énekkara, Magyar Állami Hangversenyzenekar, Németh Pál, Otto Klemperer, Polgár László, Réti József, Savaria Énekegyüttes, Spányi Miklós, Sándor Frigyes, Zeger Vandersteene, Zádori Mária.

 

(Komlós József JR)