Kezdőlap Gazdaság Évzáró közgyűlést tartott az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület

Évzáró közgyűlést tartott az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület

2018-ban is sikeres, eredményekben gazdag évet zárt az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület. Számos, színes programot felvonultató, közösségi összefogást generáló rendezvényt valósított meg, mely nemcsak Kecskemét, hanem a térségi települések hagyományainak bemutatását és azok fejlődését is szolgálta.

Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület december 4-én, a Városházán tartotta év végi közgyűlését. A Kecskemét és térsége 21 önkormányzatát tömörítő nonprofit szervezet polgármesterei megtárgyalták az idei év eseményeit, beszámolóit. Levezető elnök Tóth János, az egyesület elnökhelyettese és Tiszakécske Város polgármestere volt.

A közgyűlésen Hamzáné Lakó Judit, az egyesület titkára beszámolt az Aranyhomok Egyesület Kecskeméten évek óta nagy népszerűségnek örvendő, nagy tömegeket megmozgató, helyi termékek piacra jutását segítő, gazdag programokat kínáló rendezvényeiről. Szakmai és pénzügyi beszámoló hangzott el 2018. év nagy rendezvényeiről: a május 11-13 között megtartott Hungarikum Fesztiválról, a Hírös Hét Fesztivál – XXI. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárról.  Az egyesület 2018. évi legszerteágazóbb feladata a Kecskemét 650 – Helyi Termék Ünnep megszervezése volt 2018. szeptember 28. és október 2. között. A Kecskemét város fennállásának 650. éves évfordulójának megünneplésére szervezett fesztivál Kecskemét MJV Önkormányzatának együttműködésében valósult meg.

A rangos jubileumhoz méltó fesztivál alkalmával megelevenedett a város és térsége múltja, közös hagyományai, ugyanakkor prezentálta pezsgő kulturális életét, hűen tükrözte annak sokszínűségét. A több, mint 130 partnerszervezet összefogásának köszönhetően a helyi közösségek, alkotó műhelyek bevonásával megvalósult rendezvény beváltotta a hozzáfűzött reményeket, sikerült megmutatni, hogy mi mindenre lehetnek büszkék a kecskeméti emberek és az összefogás milyen értéket teremt.

Az egyesülethez tartozó települések képviselői egy európai uniós EFOP pályázat megvalósításáról is tájékoztatást kaptak. Az egyesület által elnyert „Védőháló a Kecskemét és kistérsége családjaiért” című pályázat fő célja a családok társadalmi szerepének erősítése. A két éves időszak alatt tervezett 93 rendezvényből 2018-ban 43 valósult meg Kecskeméten és a környező településeken. 2019. augusztus 07-ig pedig további 50 rendezvény kerül megrendezésre előadássorozatok, workshopok, nyári táborok, családi és esélyegyenlőségi napok formájában.

A közgyűlés meghívott vendége volt Kolek Andrea az Intézmény- és Piacfenntartó Szervezet igazgatója is, aki szóbeli tájékoztatást tartott a Slow Food projektről.

2018-ban is sikeres, eredményekben gazdag évet zárt az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület. Számos, színes programot felvonultató, közösségi összefogást generáló rendezvényt valósított meg, mely nemcsak Kecskemét, hanem a térségi települések hagyományainak bemutatását és azok fejlődését is szolgálta.

Minden kedves közreműködő partner egész évi munkáját ezúton is köszönjük!

További információ: www.aranyhomok.hu , www.facebook.com/akegyesulet