Kezdőlap Jótékonyság Százhuszonhat sportolót támogat idén a MOL

Százhuszonhat sportolót támogat idén a MOL

Budapest, 2016. május 30., hétfő (MTI) – A MOL Tehetségtámogató Program sportpályázata idén 126 fiatalnak – köztük több, a riói játékokra is kijutott versenyzőnek – nyújt támogatást 32 millió forint értékben.

A MOL Új Európa Alapítvány eredményhirdetésén a fiatal tehetségeknek Kovács Katalin olimpiai bajnok kajakos adta át az elismerő okleveleket – tájékoztatta a cég az MTI-t.
A programban eszközvásárlásra vagy útiköltséghez igényelhettek támogatást azok a tinédzserek, akik hazai vagy nemzetközi versenyeken jó eredményeket értek el, de további fejlődésükhöz anyagi támogatásra van szükségük. A felhívásra több mint 500 pályázat érkezett mintegy 40 különböző sportágból. Közülük választotta ki a zsűri és az alapítvány kuratóriuma a támogatottakat. A döntésnél az elsődleges szempont az eredményesség volt, de igyekeztek azokat is segíteni, akiknek családi vagy anyagi körülményei indokolják a hozzájárulást. Összesen 111 tizenéves fiatal nyerte el a MOL anyagi segítségét több mint 26 millió forint értékben. A támogatottak között van többek közt az olimpiai induló Péni István sportlövő.
A MOL a már 18. életévüket már betöltött, eredményes sportpályafutást folytató korábbi pályázóit a Tehetségtámogató Klasszis program keretében segíti. Ebben a kategóriában az idén 15 sportoló nyert el támogatást több mint 5 millió forint összegben, köztük az olimpikon Márton Anna kardvívó, Márton Anita súlylökő, Baji Balázs gátfutó és Vadnai Benjámin vitorlázó.
Az alapítvány tíz éve jött létre az utánpótlássport, valamint művészeti és természettudományos pályára készülők támogatására, s a családok anyagi terhén kíván könnyíteni. Eddig közel 4000 gyermek nyert el támogatást közel félmilliárd forint összegben.

scp \ sma \ sag

MTI 2016. május 30.

 

(Kép forrása: Internet)