Kezdőlap Olvasgató A címvédésért vívhat Szilágyi Áron

A címvédésért vívhat Szilágyi Áron

Bejutott a döntőbe, így címe megvédéséért vívhat utolsó mérkőzésén Szilágyi Áron a riói olimpia férfi kardversenyében.

Az elődöntőben a dél-koreai Kim Jung Hvannal csapott össze, és látványos tusokkal 15-12-re győzött.
Nagyszerűen kezdődött az asszó, Szilágyi önbizalommal telítetten hajtotta végre akcióit, ezzel meglepte ellenfelét, és 5-0-ra elhúzott. Ezután némileg magára talált a négy éve csapatban olimpiai bajnok Kim – aki éppen Szilágyi előtt áll a második helyen a világranglistán -, de a Vasas vívója továbbra is parádézott, a szünetig egy találatnyit megőrzött az előnyéből (8-4). Változatos akciókkal bizonytalanította el ellenfelét, ezúttal már több alkalommal jöttek be a védés-visszavágásai, volt olyan, hogy hátrálva adott egylámpást tust vagy éppen határozottabban indult, és megelőzte Kimet. Az ázsiai vívót szinte végig tisztes távolságban tartotta, 11-6-ra, majd 13-8-ra vezetett.
Kim aztán minden mindegy alapon megpróbált felzárkózni, és 13-12-nél egészen közel került Szilágyihoz. Sokakban felmerült az előző napi párbajtőr döntő emléke, amelyben Imre Géza 14-10-ről kapott ki dél-koreai ellenfelétől, de ezúttal Szilágyi védekezésre kényszerülve nagyszerű egylámpás találatot ért el, majd a 15. tust is sikerült bevinnie.
„Nehéz volt győzni, mert a rutinos koreai ellenfél a végén még tudott húzni néhány váratlant. Nagyon várom a döntőt” – mondta az M4 Sportnak a fináléra siető Szilágyi, aki az aranyéremért az amerikai Daryl Homerrel mérkőzik majd 1.45-kor.

Eredmények:
a 32 között:
Szilágyi Áron-Julian Ayala (mexikói) 15-9
Nyikolaj Kovaljov (orosz)-Decsi Tamás 15-10
a 16 között:
Szilágyi-Aliakszandr Bujkevics (fehérorosz) 15-12
negyeddöntő:
Szilágyi-Tiberiu Dolniceanu (román) 15-10
elődöntő:
Szilágyi-Kim Jung Hvan (dél-koreai) 15-12
Daryl Homer (amerikai)-Mojtaba Abedini (iráni) 15-14

sgr \ sag \ skt \ spi

MTI 2016. augusztus 11., csütörtök