A ScoreGoal Kecskeméti Futsal Club hazai pályán fogadta az NB I-es Bőny-Szavill Consulting csapatát a Magyar Kupa 16 között és szoros mérkőzésen 1-3 –ra maradt alul.
A mérkőzés igazi kupa hangulatban kezdődött, felfokozott izgalmak, szépségdíjas megoldások a mezőnyben, ám a kapuk nem forogtak igazán veszélyben. Az első félidőben a futsalos megoldásokat inkább a kecskeméti játékosoktól láthatott a nagyérdemű, a gyors kontrákat és a sziklaszilárd védekezést pedig a vendégek mutatták be.
A 16 percben aztán egy hazai megingás, és az ellenféltől Bogyó Károly volt eredményes, ezzel megszerezve a Bőnynek a vezetést. (0-1).
A második félidőben a kecskeméti csapat eggyel nagyobb fokozatra kapcsolt, ám támadásai rendre elhaltak az ellenfél hatosa előtt, illetve ehhez hozzájárul a nagyszerűen védő a bőnyi kapus is, aki lehúzta a kapuja előtt a rolót.
A 25. percben Balogh István iramodott meg a balszélen, amit a kecskemétiek már nem tudtak lekövetni, és jó 9 méterről lőtte ki a jobb alsót. (0-2)
Nem adta fel azonban a Kecskemét, küzdésüknek egy Kovács József gól lett az eredménye, aki erőszakosan betört a kapu elé, és elemi erővel kilőtte a bal felsőt. (1-2)
Ekkor újabb helyzeteknek örülhetett a kecskeméti közönség, de betalálni nem sikerült. Az utolsó percekre Cserenkó Szabolcs, a hazaiak edzője kockáztatva lehozta kapusát, és átállt az 5 a 4 elleni játékra. Sajnos ez a taktikai húzás ezen az estén nem jött be, a 39. percben labdát szerezve Zobák Csaba büntetett, és üres kapuba gurított. (1-3)
Cserenkó Szabolcs vezetőedző: Végletekig kiélezett meccset játszottunk. A vendégek góljait nagy védelmi hibák előzték meg, de nekünk is meg voltak a lehetőségeink, csak nem sikerült betalálni. Úgy gondolom tisztes eredményt értünk el az NB I-es ellenfelünk ellen, akiknek sok sikert kívánok a folytatásra.
Góllövő: Kovács József (1)
Üdvözlettel:
Dr. Vercz Tamás
ScoreGoal Kecskeméti Futsal Club