Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye
2017. január 17.

Egy nap alatt megtalálták az ellopott kerékpárt és elfogták a gyanúsítottat a kunszentmiklósi rendőrök.
A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytatott lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
Kunszentmiklóson, a Kálvin éren egy lezárt kerékpárt lopott el egy ismeretlen elkövető 2017. január 3-án. A rendőrök egy nappal később beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható F. Viktort. A 21 éves helyi férfit nemcsak elfogták az egyenruhások, hanem megtalálták az időközben eladott kerékpárt is, amit visszaadtak a sértettnek.
A nyomozók az eljárást a napokban befejezték, a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal a Kunszentmiklósi Járási Ügyészségnek küldték meg.