Kezdőlap Események A BÁCSVÍZ-KVSC uszonyosúszói Szibériába vágynak

A BÁCSVÍZ-KVSC uszonyosúszói Szibériába vágynak

Jó pár évvel ezelőtt a köztudatban ez komoly büntetésnek számított, de mára búvárúszó berkekben a helyszín komoly motivációs erővel bír. Itt kerül megrendezésre ugyanis a XV. Junior Uszonyos- és Búvárúszó Világbajnokság, amelynek Tomszk (Oroszország) városa ad otthont.

A felkészülés egyik legfontosabb állomása a hétvégén (2017. május 27-28.) Egerben megrendezett Gyermek, Ifjúsági és Felnőtt Országos Bajnokság volt, ahol a kecskeméti uszonyosok remekül teljesítettek. Mutatja ezt az is, hogy a versenyen összesen 9 arany- 3 ezüst- és 7 bronzérem kerülhetett versenyzőink nyakába, így joggal néz bizakodóan a jövő elé Juhos Gergely edző:

„Ez a verseny fontos felmérő volt számunkra, hiszen a gyermek és ifjúsági korosztályos uszonyosaink egész évben azért edzettek, hogy most a dobogó legmagasabb fokára állhassanak. Ez két versenyzőnknek sikerült is, akik magabiztosan uralták a mezőnyt a versenyszámokban. A legeredményesebb kétségtelenül Szili Ágnes volt, aki „étlapot” úszott (minden versenyszámban elindult) és mindet meg is nyerte. Ez 6 darab aranyérmet és országos bajnoki címet, valamint az „Összetettben a legtöbbet javító gyermek korosztályú leány uszonyosúszónak” járó serleget jelentette számára.Ifjúsági korosztályban Kolonics Milán az uszonyos gyorsúszó versenyszámokban dominált, 3 országos bajnoki címet, 1 országos csúcsot és 1 ezüstérmet tudhatott magáénak a hét végére.

Junior korosztályos versenyzőink számára – az egyel idősebb korosztályban – nem is annyira az érmekért ment a harc, hanem a július végén megrendezésre kerülő junior világbajnokságon való részvételt jelentő kvalifikációs idők megúszásáért. Blaszák Lilla 50 méteres búvárúszásban és 50 méteres felszíni úszásban teljesítette a kitűzött célt, még Kádár-Németh Kristóf 50 méteres felszíni úszás versenyszámban úszta meg a kvalifikációs időt. Kocsis Marcell az uszonyos gyorsúszó számokban már az év folyamán kettő alkalommal is szintidőn belül úszott, ő ez alkalommal védte pozícióját, így továbbra is az utazó csapat tagja.

Nagyon örülök annak, hogy ilyen sokan esélyesek a részvételre a világbajnokságon, bár szívem szerint a válogatottba várom még Kis Rolandot is, aki – bár tavaly induló volt a franciaországi világbajnokságon – idén még elmaradt a kitűzött szintidők teljesítésétől. Remélhetőleg ez a közel jövőben változni fog, már csak azért is, mert Rolandra a nemzeti váltó oszlopos tagjaként is számít a válogatott szakvezetése. Nos, a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Uszonyosúszó Diákolimpián sok mindenre fény derül, reményeim szerint 4 fő képviselheti kint Magyarországot és Kecskemét városát.”

 

A BÁCSVÍZ-KVSC uszonyosúszói legközelebb 2017. június 4-én állnak rajthoz Gyöngyösön, ahol az uszonyosúszó Diákolimpia országos döntőjére kerül sor.

 

Eredmények:

Gyermek korosztály:

Szili Ágnes:

  1. 50 m uszonyos gyorsúszás  idő: 26,48
  2. 50 m uszonyos delfinúszás idő: 26,91
  3. 100 m uszonyos gyorsúszás idő: 57,32
  4. 100 m uszonyos delfinúszás idő: 58,01
  5. 200 m uszonyos gyorsúszás idő: 2:07,55
  6. 400 m uszonyos gyorsúszás idő: 4:25,91

 

Ifjúsági korosztály:

Kolonics Milán:

  1. 100 m uszonyos gyorsúszás idő: 48,83
  2. 200 m uszonyos gyorsúszás idő: 1:49,60
  3. 400 m uszonyos gyorsúszás idő: 3:58,10
  4. 50 m uszonyos gyorsúszás idő: 22,80

 

Felnőtt korosztály:

Blaszák Lilla:

I. 50 m búvárúszás idő: 17,84

II. 50 m felszíni úszás idő: 19,18

III. 200 m felszíni úszás  idő: 1:39,2

 

Kis Roland:

III.          50 m búvárúszás idő: 16,64

 

Kocsis Marcell:

III.          50 m uszonyos gyorsúszás idő: 20,77

III.          200 m uszonyos gyorsúszás  idő: 1:43,82

 

Váltók:

II. 4×50 m mix váltó

Kádár-Németh Kristóf – Kis Roland – Blaszák Lilla – Kádár-Németh Diána     idő: 1:16,07

III. 4×100 m férfi felszíni váltó

Kis Roland – Kocsis Marcell– Kolonics Milán – Kádár-Németh Kristóf   idő: 2:49,09

IV: 4×200 m férfi felszíni váltó

Kádár-Németh Kristóf – Kocsis Marcell– Kolonics Milán – Kis Roland  idő: 6:47,11