Kezdőlap Bank Felvették a kesztyűt a családi vállalatok a válság ellen

Felvették a kesztyűt a családi vállalatok a válság ellen

Nem mindegy, hogy a családi cégek hogyan tudtak most reagálni a koronavírus-járvány okozta kihívásokra, hiszenhazánkban a cégek 40 százalékát jelentik. A túlélés kulcsát a stabil stratégiai alapok,  a folyamatos fejlődésre törekvés és gyors döntések adhatták, de a kesztyűt a családi vállalatok a válság ellen sokféleképpen felvették. Az idén ötéves K&H családi vállalatok kiválósági díja koronavírus kihívásaira adott példamutató megoldásokat háromkategóriában díjazza, a sikertörténetek által pedig szeretnemás családi cégeket is fejlődésre inspirálni, hiszen az egymástól tanulás, a tudatosság egyre fontosabb a cégek számára.

A koronavírus-járványalaposan felforgatta és alapjaiban megváltoztatta hétköznapjainkat, aminek első hullámját kezdjük lassan kicsit távolabbról is látni, értékelni a következményeket. Az azonban már a legelején biztos volt, hogy a válság is csak egy helyzet,még ha nagyon nehéz helyzet is,nem szabad tőle félni, hanem kezelni kell és azonnal reagálni rá, mivel a nem döntés a legrosszabb opció.

„A válság túlélésében és a további sikeres működésben kulcsszerepe vana stabil stratégiai alapoknak,  az innovációra törekvésnekés mindemellett a gyors reagálásnak.Az, hogy a családi cégek, milyen megoldásokat, válaszokat adtak a kihívásokra, hosszú távon is meghatározó, hiszen a hazai vállalati szektor 40 százaléka ezen cégekből áll.AK&H családi vállalatok kiválósági díjjal ezért idén a koronavírus-járvány kihívásaira adott példamutató megoldásokat háromkategóriában díjazzuk, mert hisszük, hogy a sikertörténetekkel további fejlődésre inspirálhatunk más családi cégeket is Magyarországon” – mondta el Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője.

A K&H családi vállalatok kiválósági díj innováció kategóriájáraa vírusjárvány következtében megvalósult vagy arra adott válaszként a közeljövőben megvalósulófejlesztésekkel lehet nevezni. A sikeres és hosszú távú stratégia kategóriábanazoknak a megoldásoknak az elismerése a cél, amelyek a koronavírus-járványra reagálva bemutatják hogyan alakították át a cég üzleti stratégiáját a megváltozott piaci követelményekre válaszolva, miként biztosítottáka vállalathosszú távon sikeres működését. Atársadalmi felelősségvállaláskategóriábanpedig azt mutathatják be a családi vállalatok, hogy mennyire elkötelezettek a társadalom iránt, a járvány idején vagy annak következtében mit tettek a helyi közösségért, a társadalomért, akár a közvetlen vagy a tágabb környezetükben.

„A díj fennállása óta eltelt öt évben dinamikus fejlődés jellemezte a családi vállalkozásokat. A változás egyfelől az üzletméret növekedésében érhetőtetten. A másik változás, amit megfigyeltünk, hogy az üzleti méret növekedésével párhuzamosan erősödött ezeknek a cégeknek a családi vállalat tudatossága is. Ma már sokkal többet foglalkoznak azzal, hogy hogyan tudnának más családi cégektől tanulni, többet olvasnak ebben a témában, többet beszélnek arról, hogy mit is jelent, ha ma valaki családi vállalatként működik.A K&H Banknak kiemelten fontosak a családi vállalatok, tehát nekünk most az a feladatunk, hogy ebben a nehéz időszakban is segítsük őket, támogassuk és elismerjük, sőt meg is mutassuk hozzájárulásukat a magyar gazdasághoz és elkötelezettségüket a társadalom iránt. Éppen ezért a nyertes cégek számára megjelenést biztosítunk a Forbes magazinban, az ünnepélyes díjátadóra pedig a Forbes Családi Vállalatok Gálán kerül majd sor, hogy minél szélesebb körben ismerhessék meg példaértékű megoldásaikat” – tette hozzá Ékes Ákos.

A pályázat benyújtásának határideje 2020. augusztus 31.

További információk, pályázati kiírás és nevezési lap: https://csaladivallalatok.kh.hu/k-and-h-kivalosagi-dij/

A K&H Csoport

Az ország egyik vezető és országosan közel 4000 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit mindenkor magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 208 lakossági fiókot működtet, és csoportszinten több mint másfélmillió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését több mint 2500 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport teljes tevékenysége hozzávetőlegesen 4000 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.

Főbb adatok:

K&H Bank

2020 első negyedévének végén:

saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált):  362 milliárd forint

mérlegfőösszeg: (IFRS konszolidált, nem auditált):  3667 milliárd forint

adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált):  6,5 milliárd forint

K&H Biztosító

2020 első negyedévének végén:

saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált):  18,9 milliárd forint

mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 180,8 milliárd forint

biztosítástechnikai eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált):  2,7 milliárd forint

adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 2,5  milliárd forint

további információ:

Kommunikációs igazgatóság

Tel.: 328 9133

Fax: 328 9220

e-mail: [email protected]

www.kh.hu

(kép forrás: Google.com)