Kezdőlap Zenei élet Twenty One Pilots: Scaled and Icy

Twenty One Pilots: Scaled and Icy

Négy évig formálódott, mire megszületett a Twenty One Pilots hatodik stúdióalbuma.

Az amerikai duó tizenegy dallal érkezett, ami igazán izgalmasnak ígérkezett és egyből lázba is hozta az alternatív szécánt, hiszen a ‘Scaled and Icy’-ról felvezetőként megjelentetett „Shy Away” egy merőben új zeneiséget mutatott:

Eredetileg még 2019. március negyedikén – vagyis négy hónappal ötödik stúdióalbumuk. a „Trench” megjelenése után vonult stúdióba a zenekar – és fogott hozzá a nemrégiben megjelentetett hatodik lemez munkálatainak.

Aztán a koronavírus mindent felforgatott, ezért a lemez különlegessége, hogy az alkotási folyamat két külön helyen történt. Ugyanis a járvány miatt a tagok a saját stúdiójukban dolgoztak a ‘Scaled and Icy’ dalain, ezért nem is volt kérdés, hogy ez a különleges szükséghelyzet belenőtte magát a szerzeményekbe.

Így az US Topon a ’Rock’ és az ’Alternatív’ kategóriában is az élen végző albumon a Twenty One Pilots szerzői és zenészei a dalokban a szorongás, a magány, az unalom és a kétség kérdéseit is körbejárják.

(KJJR)