DRESS FOR ME – Elegancia az egyediségre szabva
Manapság egyre több hölgy számára fontos, hogy a ruhadarab, amit visel, ne csak divatot, hanem a saját személyiségét is képviselje, hiszen ez által tudjuk...
Nyár végéig több mint ezer véradást szerveznek országszerte
Augusztus végéig több mint ezer véradást szervez országszerte a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat.
A két szervezet a "Nyári feltöltődés? Tölts fel másokat...
A magyar egészségügy kiemelkedő dolgozóit ünnepelték a Városházán
Július 5-én rendezték meg a Városháza Dísztermében – a magyar egészségügy által július elsején ünnepelt – Semmelweis napot, amelynek keretében idén is kitüntetésben részesültek...
Viktória Szépségstúdió – Ahol a nyár egyet jelent a megújulással
Nyáron is elengedhetetlen dolog a külsőnk és a nőiességünk ápolása, néha pedig egy kis megújulás sem árthat nekünk, vagy a környezetünknek, hiszen a változások...
Három napos kongresszusra került sor az egészségügyben dolgozók számára
Júnis 28. és 30. között ismét megrendezésre kerül, immáron 48. alkalommal az Egészségügyi Szakdolgozók Országos kongresszusa. A három napos rendezvényre az ország minden tájáról...
A Fenséges Fürjes Birodalom is kitelepült a kiskunmajsai Levendula Szüretre
A Fenséges Fürjes Birodalom is kitelepült az immáron harmadik alkalommal megrendezett kiskunmajsai Levendula Szüretre, amely kiváló helyi - és kézműves termékeivel csalogatja az arra...
Hatalmas siker övezte a kiskunmajsai „Levendula Szüretet”
Június 24- én és 25- én került megrendezésre Kiskunmajsán a Levendula Szüret, amely mind a két napon változatos és színes programokat kínált a látogatóknak.
A...
Vidámság, móka és kacagás vasárnap is
A színes programokat kínáló kiskunmajsai „Levendula Szüret” második napja is hatalmas népszerűségnek örvendett, ami nem csoda, hiszen a szervezők igazán kitettek magukért.
A „Levendula Szüret”...
Országszerte nagy sikert arat a kiskunmajsai Levendula Szüret
Július 24. és 25. között kerül megrendezésre Kiskunmajsán a Levendula Szüret, amely egész hétvégére kínál színes programokat a kilátogatóknak.
A szombati nyitónap természetesen a hagyományos...
Újra itt a nyár! Érdemes megfontoltan frissítőt választani!
Ki gondolná, hogy 1979-ben – közel 40 évvel ezelőtt – mindössze 2 liter ásványvizet ittunk évente, ez a szám jól mutatja, hogy a magyarországi...