Rendőrségi hírek
Bajban lévő férfinek segítettek a közterület-felügyelők
A Kecskeméti Városrendészet közterület-felügyelői kiemelt figyelmet fordítanak többek között a hozzájuk forduló, közterületen bajba jutott, vagy segítségnyújtásra szoruló emberek megsegítésére.
BALESETET OKOZOTT ÉS SEGÍTSÉGET SEM NYÚJTOTT – A RENDŐRÖK BEFEJEZTÉK A NYOMOZÁST
A kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak a 36 éves helyi gyanúsítottal szemben.
Kecskeméten, a Párkány utcában – a Daru utca...
BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN TÖRTÉNT
Az elmúlt 24 óra eseményei.
A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2020. július 11-én 0 óra és 24...
LEZÁRT AKTA: EMBERÖLÉS ORGOVÁNYON
A gyanú szerint egy 15 éves orgoványi fiú ölte meg édesapját, majd értesítette a rendőröket, akik a helyszínen elfogták.
LÁMPÁT ÉS TÁBLÁT RONGÁLT – A JÁRŐRÖK TETTEN ÉRTÉK
A román állampolgárságú gyanúsított ügyében a kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak.
Bejelentés érkezett 2020. május 7-én a kecskeméti rendőrségre, miszerint...
Sikeres fellépés az illegális árusok ellen
A tegnapi nap folyamán a Kecskeméti Városrendészet közterület-felügyelői ismét sikeres akciót hajtottak végre.
Több esetben...
ELŐBB GARÁZDÁLKODOTT, KÉSŐBB RABOLT – A JÁRŐRÖK ELFOGTÁK
A kecskeméti rendőrök egy kis szerencse, és a sértett által adott pontos személyleírás alapján már a helyszínen beazonosították a feltételezett elkövetőt.
A KECSKEMÉTI RENDŐRÖK ISMÉT ŐRIZETBE VETTEK EGY ITTAS VEZETŐT
A közlekedésrendészeti osztály munkatársai egy nap alatt lefolytatták a vizsgálatot az ittas sofőr ügyében, és javasolják a bíróság elé állítását.
Letartóztatásban a „rontás levételes” csalással gyanúsított nő
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 63 éves nőnek a letartóztatását, aki a gyanú szerint egy kiskunfélegyházi nőt hosszabb ideig...
HÍREK BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.
A Bács-Kiskun megyei rendőrök 2020. július 8-án 0 óra és 24 óra között...