Rendőrségi hírek
Eltartókból eltartottak
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye
2017. március 10.
A szabadszállási család és bugaci társuk a megalapozott gyanú szerint közel 40 millió forintot csalt ki két nyugdíjastól.
A Kunszentmiklósi...
Ellopták, majd eladták a bárányokat
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye
2017. március 9.
A kecskeméti körzeti megbízottak és nyomozók együttműködésének eredményeként beazonosították és elfogták a tolvajokat és az orgazdát is.
Bejelentés érkezett a...
Bács-Kiskun megyei baleseti összesítő
Az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Megyénkben az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel és öt anyagi...
Sebességellenőrzés Bács-Kiskun megyében
Az alábbi helyszíneken terveznek sebességmérést a rendőrök 2017. március 9-én.
Bács-Kiskun megyében 2017. március 9-én az alábbi helyszíneken számíthatnak sebességellenőrzésre a közlekedők:
az M5-ös autópálya...
Lezárt akták: Három ittas vezető
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye
2017. március 8.
Bíróság elé állítási javaslattal fejezték be mind a három a nyomozást a kiskőrösi rendőrök.
Soltvadkert külterületén 2017. február 9-én egy...
Police Café Kalocsán
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye
2017. március 8.
Kommunikációs tréner tartott felkészítő képzést a bűnmegelőzési rendőröknek.
A Kalocsai Rendőrkapitányság közreműködésével a helyi Ökopont épületében tartottak képzést 2017. március 7-én...
Sebességellenőrzés Bács-Kiskun megyében
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye
2017. március 8.
Az alábbi helyszíneken terveznek sebességmérést a rendőrök 2017. március 8-án.
Bács-Kiskun megyében 2017. március 8-án az alábbi helyszíneken számíthatnak sebességellenőrzésre...
Bács-Kiskun megyei baleseti összesítő
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
2017. március 8. 11:24
Az elmúlt 24 órában nem történt személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset a megye útjain.
Megyénkben az elmúlt 24 órában...
Szakmai nap Kecskeméten
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye
2017. március 7.
Újabb ismeretekkel gazdagodtak a Bács-Kiskun megyei bűnmegelőzési szakemberek.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2017. március 7-én a rendőrség ifjúságvédelmi...
Fókuszban a gyermekbalesetek megelőzése
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye
2017. március 7.
A lajosmizsei gyerekek a fociedzésről világítás és láthatósági mellény nélkül kerékpároztak volna haza a sötétben.
A Bács-Kiskun megyei rendőrök kiemelt...