Kezdőlap Kultúra A fuvolaszonáták nagykönyve III. és IV. kötet – Ittzés Gergely

A fuvolaszonáták nagykönyve III. és IV. kötet – Ittzés Gergely

MEGOSZTÁS

Ittzés Gergely eredeti ötlettől vezetvén, egy reprezentatív Hungaroton lemezsorozaton, és az ott bemutatott – zömében ritkaságszámba menő – felvételeken át ismerteti meg a hallgatókkal a fuvolajáték történetét. A most megjelent Harmadik kötetben Francia művek csendülnek fel; a Negyedik kötetben pedig az Impresszionizmus korszakából kapunk színvonalas keresztmetszet.

Hatalmas – és a zenehallgatók számára nagyon érdekes vállalkozásba fogott a méltán híres kecskeméti családból származó Ittzés Gergely, mikor eldöntötte, hogy több művészeti korszakot átfogó sorozatán keresztül mutatja be az elmúlt három évszázad fuvolás kamarazenéjének történetét. A merítés persze nem lehet teljes, de annál több érdekességet tartogat minden zenebarát számára.

Hét külön fejezetbe csoportosította három évszázad szonátáit, melyek stílukorszakonként6 egy-egy CD-korongon kapnak helyet – időben előre haladva, kisebb-nagyobb átfedési lehetőségekkel.

A Harmadik kötetet a Francia műveknek szentelték az előadók – Ittzés Gergely kamarapartnereként itt Szilasi Alex zongorázik, akit kiváló Chopin felvételeiről is ismerhetünk. Az, hogy Ittzés Gergely egy külön lemezt szán a francia szerzőknek, szinte magától értetődő, hiszen a fuvolázásban – akár a hangszer kialakulását, technikai fejlődését, vagy játékstílusát nézzük – a francia zene és játékstílus meghatározó.

A hétrészes sorozat harmadik lemezén ebből kapunk közel nyolcvan percnyi ízelítőt bő másfél évszázad áttekintésével – a XIX. század elejétől a XX. század közepéig. A válogatás középpontjában persze a századforduló áll, amely Párizsban a fuvola új aranykorát hozta. François Devienne, Philippe Gaubert, Jules Mouquet, és Francis Poulenc műveiben a romantika és az impresszionizmus színei és stílusa jelennek meg; de a pasztorális hangok, a játékosság és a melankólia mellett Gabriel Pierné jóvoltából a hangszer drámai vadsága is megjelenik.

Nagyon jól illeszkedik a harmadikhoz a Negyedik kötet, hiszen a már az előzőekben említett némely szerzőnél is meghatározó az impresszionizmus hatása; a negyedik kötetet pedig kizárólagosan az Impresszionizmus korának szentelik az alkotók – itt Nagy Péter működik közre zongorán.

Bár az impresszionizmus nagyon jól áll a fuvolának, és bár a legnagyobb francia mesterek zenekari darabjaiban kiemelt helyet kap ez a hangszer, valamiért mégsem írtak fuvola-zongora szonátát. Egyedül Ravel fiatalkori szonátája csendül fel itt – mely bár eredetileg hegedűre készült, de kiválóan játszható fuvolán is. Így aztán a hétrészes sorozat negyedik lemezén az impresszionizmus belga, holland, sőt olasz nemzetiségű követői: Joseph Jongen, Willem Pijper, és Mario Pilati műveit bemutatva festi fel mesteri fokon, nagyon szép tónusokkal, a fuvolázás színeinek széles palettáját Ittzés Gergely.

(Komlós József JR)

MEGOSZTÁS