Kezdőlap Zenei élet Bernstein: A 3 szimfónia – Pappano

Bernstein: A 3 szimfónia – Pappano

MEGOSZTÁS

A száz esztendeje született Leonard Bernstein emlékezetes kortársunk volt: az idősebbek és a fiatalabbak is találkozhattak – és a mai napig találkozhatnak művészetével. A karmester hatalmas hagyatéka mellett zeneszerzői pályafutásáról sem feledkezünk meg: ehhez briliáns adalék ez a sztárparádéval felvett dupla album.

A három Bernstein szimfónia kapott helyet a Warner pazar kiállítású – igazán centenáriumi – új dupla albumában. Ez esetben szó szerinti értelemben is albumról beszélünk, ugyanis a keményborítós, szép kiállítású, igényes tanulmánnyal, szövegekkel és persze képekkel ékes kis könyvecske rejti a két CD-t – melyeken a három szimfónia mellett a kisebb lélegzetű jazz-jamelés: a Prelűd, Fúga, és Riffek is helyet kapott zárásként.

A különleges kiállítású kiadvánnyal bevallottan az évfordulóra emlékezik a Warner
lemezkiadó – mely emellett kiváló gyűjteményeket is megjelentett Bernstein felvételeiből (az egyikről itt is írtam fél éve). De amikor arra célzok, hogy különleges: nemcsak a kiállításra, hanem elsősorban a szereplőgárdára utalok, melyet a mindig emlékezetes lemezekkel jelentkező (immáron Sir) Antonio Pappano fog össze. Korunk kiemelkedően egyik legjobb karmestere tizenharmadik éve a Római Szent Cecília Akadémia Zenekarával készíti lemezeit; és most a jelenlegi főzeneigazgató az olasz főváros világhírű együttesének egykori tiszteletbeli igazgatója: Leonard Bernstein előtt hajt fejet a dupla CD-vel. Maga Bernstein – akit szoros szálak fűztek ide – ugyancsak vezényelte ezeket a szimfóniákat a római együttessel; mely plasztikusan szép előadást hozott ezúttal is létre.

Bernstein szimfóniái nyilván nem olyan népszerűek és közismertek, nem is annyira sokszor játszottak vagy felvettek, mint a híres West Side Story; ám a szerző életművében ettől még nagyon személyes, és kiemelt helyet töltenek be. A három közül az első szárnypróbálgatás: az I. – vagy ragadványnevén a Jeremiás – szimfónia mind közül a legrövidebb: huszonöt perc körüli időtartamával; míg a másik kettő már igazi negyven perces, nagy szimfónia lett. Jeremiás: az alcím valódi programot rejt, hiszen a vészkorszak, a zsidók európai üldöztetésének idején, 1942-ben íródott; és Jeremiás próféta siralmait szólaltatja meg a kiváló kanadai alt: Marie-Nicole Lemieux által héberül énekelt altszólókkal és a nagyzenekarral.

Az 1949-ben: a II. világháborús trauma, a kiélezett ideológiai és hidegháború, valamint az
amerikai művészetekben erőteljesen és szemléletesen leképezett egzisztenciális válság idején keletkezett II. szimfóniát az amerikai költő: Auden két évvel korábban kiadott barokk eclogája „Age of Anxiety – Az elidegenedés kora” című versciklus után komponálta
Bermstein. Nagyon izgalmas, képszerű és eredeti hangütésű darab, amely egyszerre hordozza magában egy kvázi-zongoraverseny és egy balett elemeit. Utóbbi hatás nem is csoda, hiszen Bernsteint ekkoriban már a West Side Story ötlete is foglalkoztatta. Ezen a felvételen a Warner nagyszerű, nem is olyan régen világhírűvé lett fiatal zongoristája: Beatrice Rana segít megjeleníteni az emberi életciklusokat most is kifinomult, ízléses játékával. Szerintem Bernstein szimfóniái közül ez a legjobb, de a kritika inkább a harmadikat tartja csúcspontnak.

A második CD-n szereplő nagy léptékű III. szimfónia ugyanis – mely az izraelita halotti imát jeleníti meg, és ezért a Kaddis alcímet kapta – kétségkívül Leonard Bernstein
legszemélyesebb alkotása. Ebben az 1961-63 között megírt, nagyzenekart, hatalmas kórust, beszélőt és szopránt felvonultató monumentális darabban megvallja legbensőbb hitét, és egyben gyászimát mond a meggyilkolt elnökért: J. F. Kennedyért is (akinek emlékére amúgy Miséjét is komponálta). Nehéz, komor, nagy filozófiai tartalommal megtöltött darab – ugyancsak saját koráról. Hangütésében is drámaiabb az első kettőnél: Bernstein itt a rá általában nem jellemző tizenkét fokú skálát is alkalmazza. Az előadásban a Római Szent Cecilia Akadémia Énekkara és Zenekara mellett az új amerikai szoprán-csillag (akiről nemrégiben méltattam portré-lemezét) – Nadine Sierra; narrátorként pedig a legendás brit drámai szoprán: (Dame) Josephine Barstow működik közre.

A műsort egy rövid darab, egy korabeli, vagyis 1949-es örömzene: a klarinétra és eredetileg jazz-együttesre komponált Prelűd, Fúga, és Riffek zárja le – Alessandro Carbonare jól megfogott klarinétszólójával. Vérbeli, energikus jazz ez, teljesen más kaliberű és fajsúlyú darab, mint a másik három; talán egy kis frissítő a nehéz program végére a most is emlékezetes formát nyújtó Pappano mestertől és kiváló művésztársaitól.

Komlós József JR

MEGOSZTÁS