Kezdőlap Megyei hírek Új év – régi és új feladatok

Új év – régi és új feladatok

A megyeszékhelyen tanácskozott a közgyűlés.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 2019-ben is folytatja elhivatott, sokrétű, szakmai munkáját, melyet idén új feladatokkal is kiegészít, mindvégig szem előtt tartva azon törekvését, hogy mindent megtegyen megyénk gazdaságának fellendítése, az itt élők összetartozás érzésének erősítése és életszínvonaluk emelése érdekében. A közgyűlés ez évi első, februári ülésének Kecskeméten a Megyeháza adott otthont.

A közgyűlésen a hagyományos napirendi pontok tárgyalása mellett, számtalan, megyénk egészét érintő fontos döntés született meg. A tanácskozáson elsőként a költségvetésről, a közgyűlés évi munkarendjéről szavaztak a képviselők, valamint a két ülés között eltelt időszak fontosabb ügyeiről tájékoztatta Rideg László elnök a közgyűlés tagjait.

Irányok és megoldások
Ahogyan országosan is, megyénkben is nagy gondot jelent a szegénységben élő, hátrányos helyzetű, beilleszkedési nehézségekkel küzdő, nagyarányú cigány népesség helyzete. A megyei önkormányzat ezért élt a lehetőséggel és sikerrel pályázott térségi szintű, hosszú távon is eredményes felzárkóztatásuk érdekében. A kezdeményezés célja egy megyei szintű koordinációs és konzultációs rendszer kialakítása, a szakterületekhez kapcsolódó együttműködések összehangolása, a települési önkormányzatok segítése esélyteremtési
intézkedéseik megvalósításában. A Bács-Kiskun Megyei Felzárkózási Fórum és tematikus munkacsoportjainak létrehozása után most elkészült a Bács-Kiskun Megyei Cigány Felzárkózási Program is. E komoly szakmai dokumentum, mely összesíti a cigányok felzárkózását célzó korábbi programok tapasztalatait, új megküzdési stratégiát, innovatív, gyakorlatban működő, monitorozható, modell értékű válaszokat ad a cigány nemzetiség problémáinak kezelésére. A közgyűlés megtárgyalta és egyhangúan elfogadta a programot.

Környezet – és egészségvédelem
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elkötelezett a kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása ügyében, a közösségi közlekedés és a turisztikai kerékpározás tekintetében egyaránt. Ennek érdekében elkészíttette azt a dokumentumot, mely iránymutatást jelent a kerékpáros- barát infrastruktúra javításában és a kerékpáros turizmus fejlesztésében érdekeltek számára. Ez tartalmazza a célok átgondolását és a fejlesztési irányok kijelölését a kerékpáros közlekedés és -turizmus számára szükséges feltételrendszer kialakításához. A Bács-Kiskun Megyei Kerékpáros Stratégiát – széleskörű társadalmasítása után – most a közgyűlési tagok is megismerhették és szavaztak elfogadásáról. (A dokumentum a megyei önkormányzat weboldalán, a bacskiskun.hu oldalon is elolvasható.)

Orosz közeledés
Magyarország kormánya 2010-ben nyitott a keleti országok felé, felerősödtek az Oroszországgal való magas szintű gazdasági és politikai egyeztetések. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata a helyi szintű gazdasági kapcsolatok fejlesztése céljából képviseleti irodát kíván létrehozni Moszkvában és egy előkészítő irodát Kecskeméten, mely utóbbi a Bács-Kiskun megyei vállalkozások üzleti kapcsolatainak előmozdítását segíti majd. A közgyűlés döntése alapján a kezdeményezésben a megyei önkormányzat is részt vesz.

Folytatódó értékgyűjtés
Önkormányzatunk a kormányzati ciklus kezdetétől fogva kiemelten kezelte a megyei értékek összegyűjtését, népszerűsítését, gondozását és továbbörökítését. A közgyűlés jóváhagyta az ebben a munkában fontos szerepet játszó Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság tavalyi évi beszámolóját, a 2019. évi munka- és pénzügyi tervét, meghatározta üléseinek számát és időpontját, az értékgyűjtés, nyilvántartás és elbírálás idei évi menetrendjét.

A közgyűlésen a Magyar Kézművességért Alapítvány jubileumi alkalommal meghirdetett „25. Betlehemi jászol” című országos pályázata nyerteseinek okleveleit is átadta Rideg László, megyei elnök. Díjat kapott Fazekas Heléna, ballószögi csuhéfonó iparművész, a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola 7 tanulója, (vezetőjük Feketéné Papp Éva keramikus) és Tóta Anna, bajai kenderdísztárgy készítő, aki lányával, Szabolcs Annamáriával és unokáival, Pincési Pannival és Fannival közösen készített alkotásukért részesültek elismerésben.