Kezdőlap Kiemelt Őrizetbe vettek két bosnyák embercsempészt

Őrizetbe vettek két bosnyák embercsempészt

Balotaszállás belterületén megállítottak a rendőrök egy kisteherautót, amelyben összesen 16 illegális migráns utazott.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, két bosnyák embercsempészt vettek bűnügyi őrizetbe a rendőrök 2021. augusztus 12-én 1 óra 45 perckor. A két 21 éves férfit a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságMélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály járőrei állították meg Balotaszállásnál, amint egy szerb rendszámú kisteherautóval közlekedtek. A jármű átvizsgálásakor a raktérben 16 – magát afgán állampolgárnak valló – illegális migránst találtak a rendőrök. A külföldiek sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a két bosnyákkal szemben. A nyomozók előterjesztést tesznek a letartóztatásuk indítványozására.

A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.