Alig pár hete hirdettem csak meg az uniós források felhasználásáról szóló internetes párbeszédet, máris többezer vélemény érkezett a képviselői oldalamon elérhető konzultációra.
Bár a javaslatok begyűjtését tovább folytatom, a beérkezett javaslatokból már most világos és egyértelmű: a magyar emberek döntő többsége – ha maguk dönthetnének, akkor – leginkább az egészségügyi szolgáltatások fejlesztésére és a betegbiztonságra fordítanák az uniós támogatásokat. Az Európai Parlament és az egészségügyi területtel foglalkozó szakbizottság tagjaként kötelességem megfelelni ennek az elvárásnak, ezért a következő időszakban kiemelt vállalásom, hogy az újonnan felálló Európai Bizottsággal együttműködve megharcolok azért, hogy az Unióban létrehozzunk egy olyan egészségügyi minimumszolgáltatási szintet, amelynek garantálása minden tagállamban kötelező. Azok az országok pedig, amelyek gazdasági hátrányok vagy épp az aktuális kormányzat nemtörődömsége miatt erre nem képesek, azok célzott forrásokat kaphassanak a betegbiztonságot garantáló egészségügyi szolgáltatás minimális szintjének eléréshez. Tarthatatlan ugyanis az az állapot, hogy az európai közösség bizonyos polgárainak egészségi állapota, életminősége és – nincs ebben semmi túlzó – továbbélési esélye azon múlik, hogy az Unió melyik tagországában élnek. Tarthatatlan, hogy orvosok és nővérek ezerszám vándorolnak el az EU keleti végéből és a jóval szerencsésebb anyagi és technikai körülményeket biztosítani tudó nyugati vagy északi tagországokba. Tarthatatlan, hogy az egészségügy szervezését tagállami hatáskörben hagyva az Unió csak megvonni tudja a vállát egyes tagországok siralmas állapota miatt. Az Európai Bizottság legutóbbi országjelentése például világosan jelezte Magyarország kapcsán, hogy hazánk „egészségügyi eredményei rosszabbak, mint a legtöbb más uniós tagállamban, ami részben az egészségtelen életmódot, részben az egészségügyi ellátás korlátozott hatékonyságát tükrözi.” Az uniós irányelvek és javaslatok itt már kevesek, különösen úgy, hogy például a magyar kormányzat komolyan fontolóra sem veszi ezeket. Szociáldemokrataként azt hirdetem, hogy ideje befektetni az emberbe, ideje az emberek életét és közvetlen körülményeit javítani az uniós forrásokkal, ebben pedig első helyen kell szerepelnie a tisztességes és minőségi egészségügyi ellátásnak. Ezt igazolta vissza a többezer beérkezett javaslat és vélemény, szinte nem volt olyan, amikor a konzultációban résztvevők ne említették volna meg az orvosi ellátás színvonalának emelését. A napokban már írásban javasoltam a kormánynak az egészségügyi szektorban egy orvos-megtartó ágazati minimálbér meghatározását, de a Fidesztől csak cinizmusra tellett válaszként. Az Európai Parlament képviselőjeként azon fogok tehát dolgozni a következő időszakban, hogy – ha kell, a Fidesz kormány ellenében is, de – megteremtsük ezt a bizonyos egészségügyi minimumot. Éppen ezért a napokban máris megteszem az első lépéseket Stella Kyriakides, az egészségügyért felelős leendő uniós biztos felé és kezdeményezem az erről való egyeztetéseket.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázhatvannegyedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.
