Kezdőlap Kiemelt LEZÁRT AKTA: NE CSELEKEDJ HIRTELEN HARAGBÓL!

LEZÁRT AKTA: NE CSELEKEDJ HIRTELEN HARAGBÓL!

Lerúgta dühében volt élettársa visszapillantó tükrét, ezért rongálás vétség miatt folytattak ellene eljárás. A férfi a rendőröknek bevallotta, hogy nagyon megbánta tettét.

Az egyik megyeszékhelyi parkolóban futott össze korábbi kedvesével egy 36 éves nő. A beszélgetést az asszony kezdeményezte, ugyanis hivatalos papírokat kellett aláíratnia volt párjával. A férfiből hamar előtörtek sérelmei, és kérdőre vonta az asszonyt a múltban elkövetett tetteiért. A vita egészen odáig fajult, hogy az erősebbik nemhez tartozó fél megragadta régi szerelme haját, és rángatni kezdte. A dühös férfi képtelen volt indulatait megfékezni: a bántalmazást követően lerúgta az asszony járművének visszapillantó tükrét. Ezután beszállt kocsijába, nekitoltatott a nő autójának, végül pedig távozott.

A férfinak hamar megszólalt a lelkiismerete, ezért felkereste volt élettársát a lakásán, ahol már a rendőrök várták. A 31 éves helybélit őrizetbe vették a Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói és gyanúsítottként hallgatták ki rongálás vétség miatt. Kihallgatásán bevallotta, hogy nagyon megbánta amit tett, és vállalja az okozott kár megtérítését. A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát, és megküldték az iratokat az illetékes ügyészségnek.