A kamatplafonnál több kellene, hogy újra beinduljon a hazai ingatlanpiac
A kamatplafon célja az volt, hogy némi ösztönzést adjon a hitelpiaci versenynek, amely így aztán eléri a gazdaságot és az ingatlanpiacot is,...
TUCATNYI TYÚKOT (IS) LOPOTT – VÉGÜL LEBUKOTT
Egy 22 éves helybéli Lajosmizsén több bűncselekményt követett el decemberben. A nyomozók elfogták, és a bíróság már le is tartóztatta.
Minden eddiginél nehezebb antianyag-atommagot fedeztek fel
A nemzetközi STAR együttműködés – amelynek az ELTE is hivatalos résztvevője – hatmilliárd részecskeütközést vizsgálva nagyjából 16 „antihiper-hidrogén-4” részecskét észlelt. Az egzotikus antirészecskék az anyag...
Ezúttal fatolvajokat fogtak a városrendészek – Ismét lopás kísérlet,és egyéb bűncselekmények ügyében intézkedtek a...
Rövid bevezető szöveg:A Kecskeméti Városrendészet gépkocsizó külterületi járőrszolgálatot ellátóközterület-felügyelői az egyik elkerülőn, az úttest melletti erdős területen fatolvajokatértek tetten, fogtak el, majd...
Ismét megjelennek a befektetők az ingatlanpiacon – de merre érdemes nézelődniük?
Míg a korábbi években az állampapírpiac jelentős befektetői pénzt szippantott ki az ingatlanpiacról, addig a helyzet most változni látszik, mondják a szakértők,...
BÁCS-KISKUN MEGYEI BALESETI ÖSSZESÍTŐ
Az elmúlt 24 óra közlekedésrendészeti eseményei
Megyénkben az elmúlt 24 órában 2 súlyos és 4 könnyű sérüléssel járó, valamint 11 anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a...
Dunaegyházi gyanúsított budapesti társa
A kunszentmiklósi nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek egy 44 éves budapesti férfit.
Mint arról korábban beszámoltunk, a kunszentmiklósi nyomozók kábítószer birtoklása...
A megújuló energia Kecskeméten is teret hódít
Négy naperőmű épül a közeljövőben az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. tagvállalata, a MVM Hungarowind Kft. Ez azt jelenti, hogy a városon belül akár...
HÍREK BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL
Az elmúlt 24 óra eseményei.
A Bács-Kiskun megyei rendőrök 2019. február 7-én 0 óra és 24 óra között három...
MEGHALT EGY 7 ÉVES JÁNOSHALMI FIÚ
A rendőrség vizsgálja a haláleset körülményeit.
Bejelentés érkezett a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. március 5-én 14 óra...