Kiemelt

Kezdőlap Kiemelt Oldal 104

A Nádas, Csizmadia, Kuli, Tótka kvartett győzelmével indult a válogató!

Kedden délután elrajtolt a 2024-es versenyszezon első válogatója Szolnokon. A háromnapos esemény a férfi K-4 500 méteres versenyszám döntőjével kezdődött. A tavalyi duisburgi világbajnokságon olimpiai...

A Városrendészet külterületi szolgálata ismét tetten érte a szemetelőket

Nem volt szerencséje annak a 3 fős társaságnak, akik többek között bontásból származó építési törmeléket, nagy mennyiségű hungarocellt és egy motorblokkot szerettek volna elhelyezni...

Kozák Danuta visszatér, kedden startol az első válogató Szolnokon!

Keddtől csütörtökig rendezik az idei első válogatót Szolnokon, amelyen a sportág minden kiemelkedő versenyzője rajthoz áll. A legnagyobb visszatérő kétségkívül a hatszoros olimpiai bajnok...

KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI HÍREK BÁCS-KISKUN VÁRMEGYÉBŐL

A múlt héten kiemelkedően magas volt az ittas vezetők száma vármegyénkben. Azoknak, akik ittasan ülnek a volán mögé, számítaniuk kell arra, hogy a vezetői...

Szerszámkészítésben és felületkezelésben is a kecskeméti diákok az ország legjobbjai

Rangos szakmai versenyen díjazták a Mercedes-Benz duális képzésének tanulóit 2 kategóriában győztek és összesen 4 dobogós helyet szereztek a Szakma Sztár Fesztiválon április 26-án a...

Nem tart még ott az ingatlanpiac, hogy árat lehessen emelni

Az idei év első néhány hónapjában gyorsulni kezdett a dél-budai ingatlanpiac is a tavalyi év erőteljes visszaesését követően, ami egyelőre nem járt az árak...

Színes mikrohullámú sütő a Sencortól

Hasznos konyhai segítő társ a mindennapokban Budapest, 2024. április 26. – A Sencor régóta közismert a színes konyhai gépeiről. A japán gyökerekkel rendelkező márka tavaszi...

Szolgálati lakás épületenergetikai korszerűsítése

2024. február 15. Csikéria Községi Önkormányzat pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz, TOP_PLUSZ-2.1.1-21 ÖNKORMÁNYZATI ÉPÜLETEK ENERGETIKAI KORSZERŰSÍTÉSE felhívásra „Szolgálati lakás épületenergetikai...

Kortársaiktól tanulják meg a helyes táplálkozást az iskolások a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének új...

Budapest, 2024. április 25. – A Mentor Palánták Kortárs Oktatási Program jellegzetessége az innovatív módszerében rejlik. Eszerint szinte azonos életkorúak adják át egymásnak az...

Május 1-i ünnepi nyitvatartás a piacokon

A Kecskeméti Piac értesíti a lakosságot, hogy a Budai utcai Piaccsarnok május 1-én, szerdán, 5.30-12.00 óráig NYITVA TART. Friss pékáruval, tejtermékekkel, savanyúságok színes választékával, zöldség,...