Fejlesztés
Megújult az iskola, épül az új sportcsarnok és megszépül a belváros
Látványosan szépül és gazdagszik Solt városa. A közelmúltban fejeződött be a Vécsey Károly iskola energetikai korszerűsítése, új játszóteret adtak át, zajlik már az új...
Széleskörű összefogással zárta a Kecskeméti Szent László Lions Club az Érzékelések kertje első ütemét.
Csodálatos napsütésben, a mintegy 100 résztvevő lelkes munkája nyomán, gyorsan elültetésre került a közel 1500 növény. A generációk közötti együttműködés szép példájaként a bölcsisektől...
Dinamikusan fejlődő Helvécia – még élhetőbb környezet
Balogh Károly polgármester büszkén tekint arra, hogy a beadott pályázataik nagy része támogatásban részesült, így rengeteg fejlesztést meg tudtak valósítani a településen, ami által...
A településképet pozitívan befolyásoló projektek megvalósulása
A felújított középületeivel és gyönyörű Duna-partjával az egyik legkomfortosabb nagyközség a Duna mentén Harta, amely az utóbbi időben nagyon felkapott helységgé vált, ugyanis rendezettsége...
Rengeteg megvalósított beruházás Foktőn
Az elmúlt öt esztendő folyamán dinamikus fejlődésen ment keresztül Foktő, ahol többek között elkészült a települést Kalocsával összekötő kerékpárút, valamint megtörtént a művelődési ház...
Közlemény parkolók lezárásáról
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata saját forrásból valósította meg a közelmúltban a volt Centrum áruház környezetében lévő burkolatok felújítását. Mint ismert, pénteken és szombaton...
JELENTŐS KUTATÁSI PROJEKT PARTNERE A NEUMANN JÁNOS EGYETEM KERTÉSZETI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI KARA, A MUNKA...
A végéhez közeledik a „Funkcionális, egészséges és biztonságos élelmiszer termékpálya modell kidolgozása a szántóföldtől az asztalig elv alapján, tematikus kutatási hálózatban” című, EFOP-3.6.2-16-2017-00012 azonosító...
Megkezdődött az egynapos sebészeti egység építése a kecskeméti megyei kórházban
Aktív fekvő betegellátás forma kiváltása az egynapos sebészeti ellátás rendszerének fejlesztésével” című, EFOP-2.2.0-16-2016-00004 azonosítószámú projekt
Csaknem 11,5 milliárd forintos fejlesztés zajlik az egynapos sebészeti részlegek...
Széles összefogású önkéntes munkával befejeződhet az „Érzékelések kertje” első üteme
A Kecskeméti Szent László Lions Club legújabb projektje az "Érzékelések kertje", mely építése első ütemének befejezéséhez érkezett.
A városban egyedülálló, különleges érzékenyítő ligetet három gyermek...
Átadták az Innosped Kft. új, modern baromfitartó telepét
A közelmúltban adták át a 2011-ben alapított, magas színvonalon működő Innosped Kft., a Vidékfejlesztési Program támogatásával megvalósuló, 860 millió forintból létre hozott új, legkorszerűbb...





























