Kezdőlap Régió SPORT

SPORT

Tehetségkutatás a Kecskemét Sportuszodában

A szombati napon nívós vendégeket fogadtak városunk fürdőkomplexumában. A Jövő Bajnokai tehetségkutató- és gondozó programjának keretein belül került megrendezésre egy felmérő verseny. A program célja kiszűrni azokat a fiatal reménységeket, akik esélyesek lehetnek akár az Olimpiai kvalifikációig, vagy érmekig is menetelni.

A régiónként megrendezett versenyekre kilátogatnak a Magyar Úszószövetség jeles képviselői, mint például; Gyárfás Tamás elnök, Szántó Éva főtitkár, Kiss László szövetségi kapitány Hargitay András utánpótlás szövetségi kapitány. A megfigyelők között továbbá több olimpiai bajnokot is köszönthettünk.

Lapunknak nyilatkozott Törös Károly a Bácsvíz KVSE edzője, akinek külön szívügye ez a program, és biztosított minket a felől, hogy az új edzői gárda mindent megtesz a fiatal tehetségek fejlesztésében, és az úszás népszerűsítésében városunkban.

A kiválasztott fiatalokra az edzőtáborokon kívül nagy megmérettetések várnak a közeljövőben, hiszen több hazai patinás rendezvényen mutathatják meg igazi tehetségüket. Magyarországon kerül megrendezésre többek között 2016-ban Hódmezővásárhelyen az Ifjúsági Európa Bajnokság, 2017-ben Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF), melynek házigazdája Győr lesz, és továbbá, még ebben az évben, Budapesten lesz a Junior és Felnőtt Világbajnokság.

Jövő Bajnokai 20151003_00005 Jövő Bajnokai 20151003_00019 Jövő Bajnokai 20151003_00024 Jövő Bajnokai 20151003_00034