KECSKEMÉTEN JÁRT A MOBIL BŰNMEGELŐZÉSI CENTRUM
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya is képviseltette magát a Hunyadivárosi Hetek rendezvényen.
Kecskeméten minden év őszén megrendezik a Hunyadivárosi Napok című programsorozatot, mely idén...
Mi történt a Kiskunsági Nemzeti Parkban 2016-ban?
Mozgalmas éve volt a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságnak 2016-ban is. Jelentős lépéseket tett az utolsó néhány száz délvidéki földikutya megmentése érdekében, valamint hogy új...
Partneri látogatás
A mai nap során a Knorr-Bremse kecskeméti gyönyörű üzemegységében tett látogatást az Alföldi Régió Magazin szerkesztősége.
Varga-Papp Szilvia HR Menedzser fogadott bennünket, akivel többek között...
Egy sötét kor áldozataira emlékeztek
Megyeszerte folytak megemlékezések a Kommunista Diktatúra Áldozatairól, melyet hivatalosan 2000. június 13-án nyilvánítottak emléknappá.
Számos iskolában tartottak rendhagyó történelemórákat Tiszakécskén, Kalocsán és Kecskeméten is. A...
Pünkösdi nyitva tartás- Kecskeméti Piac
Pünkösdi nyitva tartás:Pünkösd vasárnap, 2021. május 23-án, a kecskeméti piacok nyitva tartanak! a Budai utcai Piaccsarnok a nyári nyitva tartás szerint, 5.30-12.00...
Évösszegzés – 2016 július
A 2016-os esztendő júliusa is változatosan, lendületesen vitte előre Magazinunk életét.
A nyár magával hozta a meleg időjárást, a lenge ruhákat és a fesztiválok eljövetelét...
NYUSZI HOPP – Húsvéti készülődés kicsiknek, nagyoknak
CSALÁDI ÜGYESKEDŐ DÉLUTÁN
2018. március 29-én 16 órától
a Hírös Agóra Ifjúsági Otthonban
Húsvétváró kézműves foglalkozás és játszóház kicsiknek és nagyoknak
Tedd különlegessé az ünnepet saját készítésű ajándékokkal!
Programok:
- ANIMÁCIÓS...
MEGELŐZÉS, MEGELŐZÉS MEGELŐZÉS!
Ha figyelsz az egészségedre több betegséget is megelőzhetsz. Multivitamin for all
Vitaminok A-tól K-ig Tőzegáfonya kivonat: Segít...
Tiszteletét tette Zombor Gábor a Wojtyla-házban
A Wojtyla Barátságközpont ebédosztásán a mai alkalommal is különleges vendégeket fogadhattak. Dr. Zombor Gábor országgyűlési képviselővel, Kecskemét korábbi polgármesterével zajlott le egy kötetlen beszélgetés,...