30 éve dolgoznak azért, hogy ügyfeleiknek „nyugta” legyen
30 éves jubileumát ünnepli a magas színvonalon működő, pénztárgépek értékesítésével és szervizelésével foglalkozó...
A zöld turmix csodája
Kovács Szilvia egészséges táplálkozási trénerrel és tanácsadóval beszélgetett szerkesztőségünk, aki elmondta nekünk a zöld turmix alapreceptjét és minden fontos információt, amit tudni kell az...
Boraik a Balaton hangulatát idézik
Fiatalos lendülettel, női kifinomultsággal készítik balatoni szőlőkből boraikat a Nagy nővérek. Nőies vonásaik –művészi tálalásban – a boros címkéken is megjelennek, a...
Vibro trainer edzés és gyermektorna a Pamíra Egészségfejlesztő Mozgásközpontban
A Pamíra Egészségfejlesztő Mozgásközpont, Kecskemét város sportéletében évek óta nagy űrt próbál betölteni, folyamatosan lelkiismeretesen tevékenykedik azon, hogy - a valamilyen okból kifolyólag lesérült...
A településképet pozitívan befolyásoló projektek megvalósulása
A felújított középületeivel és gyönyörű Duna-partjával az egyik legkomfortosabb nagyközség a Duna mentén Harta, amely az utóbbi időben nagyon felkapott helységgé vált,...
Lajosmizse is részt vesz a Zöld Város Programban
Lajosmizse évek óta meghatározó, folyamatosan fejlődő városként van jelen Bács-Kiskun megye életében, így nem a véletlen műve, hogy 2017-ben is több – a tavalyi...
A Gyenes Autó Kft. negyed évszázada áll az autósok szolgálatában
Kecskeméten, a Gyenes Autó Kft. negyed évszázada áll az autósok szolgálatában. A megbízhatósága a kezdetektől minőségi és költséghatékony szolgáltatással párosul, legyen szó...
A Lantos Családi Pincészet elkötelezett a minőségi borkészítés iránt
A szőlő szeretete, a borkészítés szépsége a legtöbb soltvadkerti számára már gyermekként természetessé vált. A szőlőművelés és borkészítés különleges világában nőttek fel,...
Biztos partner a kecskeméti vállalkozások fejlesztéseiben
A Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában lévő, a Városfejlesztési Alapot és a Vállalkozásfejlesztési Alapot kezelő, kifejezetten vállalkozásfejlesztési céllal létrejött Városi Alapkezelő...
Lajosmizse történetének egyik legnagyobb beruházását valósítja meg a GOMÉP Kft.
A generál-kivitelezéssel és az ehhez tartozó építőipari szolgáltatásokkal foglalkozó GOMÉP Kft. a folyamatos technológiai fejlesztéseknek köszönhetően mára a piac fontos szereplőjévé vált....